Elfogták az egyik lázadóvezért Fallúdzsában

Vágólapra másolva!
Elfogták a Mohamed Hadserege iraki lázadószervezet vezetőjét és tagjait az iraki biztonsági erők Fallúdzsában. Allávi miniszterelnök szerint a lázadó csoport Abu Muszab al-Zarkávi al-Kaida-terrorista szövetségese, és Szaddám híveivel is együttműködtek.
Vágólapra másolva!

Az iraki hatóságok elfogták a Mohamed Hadserege nevű lázadószervezet vezetőjét és tagjait - jelentette be hétfőn Ijád Allávi kormányfő. A miniszterelnök az al-Arabíja televíziónak adott interjújában Moajad Ahmed Jaszín (alias Abu Ahmed) néven azonosította a szervezet vezetőjét. Köztudott, hogy a Mohamed Hadserege szövetségese volt Abu Muszab az-Zarkávi jordániai terroristavezérnek és más olyan csoportoknak, amelyek kapcsolatban állnak az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal, valamint Szaddám Huszein megdöntött iraki diktátor híveivel - mondta.

A dubaji székhelyű pánarab műholdas tévé közlése szerint a szervezet tagjait Fallúdzsa ostroma közben fogták el az amerikai és az iraki kormányerők. Allávi kijelentette: "Azt tervezték, hogy fontos hadállások felrobbantásával lerombolják Fallúdzsát. Vannak külföldi kapcsolataik, amelyekről most nem beszélhetek". Hozzátette, hogy a szervezet sok iraki, más arab vagy egyéb külföldi meggyilkolásáért, lefejezéséért felelős.

Allávi bejelentette egy másik lázadószervezet néhány tagjának elfogását is, de ennek nevét nem árulta el. Az iraki amerikai erők már többször elmondták, hogy a Mohamed Hadserege olyan lázadócsoportok ernyőszervezete, amely volt iraki hírszerzési vagy biztonsági ügynökökből áll. A szervezet 2003 augusztusában jelentkezett először amerikaiak elleni támadások elkövetőjeként az al-Arabíja tévében.