Kedden újra meghallgatják Kovács Lászlót

Vágólapra másolva!
Kedden hallgatják meg újra Kovács Lászlót az Európai Parlamentben, ezúttal vám- és adóügyi biztosjelöltként. A Barroso-bizottság átalakítása során egyedül a magyar politikus maradt meg a vitatott jelöltek közül, ezért ő számíthat a legkeményebb fogadtatásra az új olasz jelölt mellett. Az új összetételű bizottságnak azonban várhatóan meglesz a megfelelő támogatottsága a csütörtöki szavazáson, és november 22-én hivatalba léphet.
Vágólapra másolva!

Gerhard Schröder jelenlegi és Helmut Kohl volt német kancellár is személyesen lépett fel Kovács László, a vám- és adóügyek kijelölt EU-biztosa érdekében. Erről a hétvégén írt a Süddeutsche Zeitung. Schröder Barrosóval folytatott beszélgetést, ahol a lap szerint egyértelműen kiállt amellett, hogy az erős kritika ellenére is tartsák meg a magyar biztosjelöltet. Barroso ugyanis előzőleg azt fontolgatta, hogy új jelöltet kér a magyar kormánytól. Schröder Kovács történelmi érdemeire hivatkozott, és hasonló módon lobbizott Kovács mellett vezető kereszténydemokrata képviselőknél Helmut Kohl, aki a határnyitás idején volt kancellár.

Az eredetileg az energetikai biztosi posztra jelölt Kovácsot kedden hallgatják meg az Európai Parlamentben, ezúttal adó- és vámügyi biztosjelöltként. Korábbi meghallgatásán ugyanis nem nyerte el a képviselők rokonszenvét, akik hiányos energiaügyi ismeretei miatt kérdőjelezték meg alkalmasságát.

Kovács egyike volt annak a három biztosjelöltnek, akik miatt José Manuel Barroso elnök visszavonta az Európai Bizottság jelölését, és új testületet állított össze. A legtöbb kritika és támadás az igazságügyi biztosi posztra eredetileg jelölt olasz Franco Buttiglionét érte. Helyette és az adóügyi posztra jelölt litván Ingrida Udre helyett új embereket küldtek az érintett kormányok. Az olaszok Franco Frattini külügyminisztert jelölték, a litvánok pedig Andris Piebalgs volt oktatási, illetve pénzügyminisztert. A kérdéses jelöltek közül így egyedül Kovács maradt, igaz, új területen.

Szájer József szerint ugyanakkor az Európai Bizottság elnökének a magyar kormányhoz intézett levele azt jelezte, hogy Kovács helyett új jelöltet kellett volna állítania a magyar kormánynak. A Népszabadságnak nyilatkozó fideszes európai parlamenti képviselő szerint "csak a diplomáciai analfabéták nem értik, hogy a levél üzenete ez volt". Szájer - aki elmondta, hogy nem ismeri a levél pontos tartalmát - úgy vélte, állítását bizonyítja, hogy a portugál politikus csak Rigába és Budapestre küldött a biztosjelöltekkel kapcsolatban levelet, és az is, hogy Barroso közismert módon törekedett bizottsága átalakítására, így ez a levél csak ebben az összefüggésben értelmezhető. Gyurcsány Ferenc kormányfő múlt heti rádióinterjújában tagadta, hogy a levél tartalmában túlment volna azon a kérdésen, hogy ki a magyar kormány jelöltje.

Kovácsot nemcsak szakmai kompetenciái miatt támadják, hanem előhozták pártállami múltját is. Egy az interneten kerengő képen egy Kovácsra feltűnően hasonlító munkásőr-egyenruhás személy látható. A képet hamisítványnak minősítették.

Nemcsak a magyar biztosjelöltnek lesz azonban nehéz dolga a meghallgatásokon. Frattini például a személyesen Silvio Berlusconi olasz kormányfőt és média feletti hatalmát támogató olasz törvények miatt számíthat kemény kérdésekre. A legkevésbé vitatott a litván jelölt.

A meghallgatásokat a szokottól eltérően korábban, már kedd este lebonyolítják az európai parlamenti frakciók, és csütörtökön szavaznak az új összetételű bizottságról. Megfigyelők szerint ezúttal meglesz a többségi támogatás, és a Barroso-bizottság november 22-én - három héttel az eredetileg tervezett időpont után - hivatalba léphet.