Amerikai fogságban az al-Arabíja fallúdzsai tudósítója

Vágólapra másolva!
Amerikai katonák múlt csütörtök óta fogva tartják az al-Arabíja arab műholdas tévécsatornának az iraki Fallúdzsában dolgozó tudósítóját - közölte maga a tévécsatorna.
Vágólapra másolva!

A dubaji székhelyű, többek között szaúdi tőkével működő tévécsatorna kedden nyilvánosságra hozott közleményében azt állította, hogy a Fallúdzsában harcoló amerikai katonai alakulatok parancsnoka érdeklődésükre megerősítette: a katonák sok más emberhez hasonlóan a csatorna fallúdzsai illetőségű tudósítóját is őrizetbe vették, akit azonban "a lehető leghamarabb" szabadon is engednek majd.

A tévécsatorna nehezményezte az őrizetbe vételt és felhívott minden emberi jogi szervezetet, hogy segítse elő a tudósító biztonságának szavatolását.

Hogyan tájékozódik ország - világ híreiről?http://www.equest.hu/ValaszFogad.servlet?azonosito=126462241&userid=1234&userparams=007_03_1_12_2_1_05_04

Amerikai és iraki kormányerők múlt hétfőn vették ostrom alá az iraki szunnita ellenállók fő erősségének tartott, Bagdadtól nyugatra fekvő várost, amelyet a hét végére ellenőrzésük alá is vontak. Jelenleg kisebb ellenállási gócpontokat számolnak fel. Egy magas rangú amerikai katonatiszt hétfői közlése szerint az amerikai katonák több mint ezer embert vettek őrizetbe Fallúdzsában.