Blairrel tárgyalt Gyurcsány Londonban

Vágólapra másolva!
Többek között a magyarok iraki kivonulásáról, a szabad európai munkaerő-áramlásról és az uniós paprika-ellenőrzésről tárgyalt egymással pénteken a magyar és a brit kormányfő. Gyurcsány Ferenc egynapos londoni látogatásán találkozott Tony Blairrel.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken hivatalosan tájékoztatta brit kollégáját, Tony Blairt arról, hogy a magyar parlament döntése alapján Magyarország a koalíciós erők részeként elhagyja Irakot. Az egynapos nagy-britanniai látogatáson tartózkodó magyar kormányfő elmondta azt is: a magyar kormány dolgozik azon, hogy a NATO által tervezett kiképzési misszióba egy századnyi katona részvételével bekapcsolódjon.

A két kormányfő a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban folytatott egyórás tárgyalást, majd közös sajtótájékoztatóján tartottak, ahol közölték, igen nehéz feladat annak megértetése, hogy a globális problémák megoldásában való részvétel nélkül a nemzeti érdekek védelme sem lehetséges.

A magyar miniszterelnök elmondta, arra kérte Blairt, ossza meg vele tapasztalatait a szabad munkaerő-áramlásról, amelyet London az új EU-tagok polgárainak - igaz, kötelező belügyminisztériumi bejegyeztetéshez kötve - is lehetővé tett. A brit kormány nemrégiben tette közzé, hogy a május 1-jei bővítés óta összesen 91 ezer kelet-európai EU-állampolgár jegyeztette be munkavállalását, bár felük már korábban is az országban dolgozott, május 1-je után csak legalizálta munkaviszonyát. A 91 ezerből alig 3 százalék a magyar munkavállaló. Gyurcsány szerint kevesebb magyar dolgozik Nagy-Britanniában, mint fordítva, mint közölte, oktalan Európa félelme a magyar munkaerőtől.

A magyar kormányfő arról is beszámolt, hogy "a magyar paprikaügyeket követően" kérte brit kollégájának támogatását egy olyan szabályozáshoz, amely intézkedne az EU-ba behozott paprika minőségének ellenőrzéséről, már az uniós határoknál. Ennek célja az európai piac "és benne a magyar paprika" védelme lenne a külföldi fertőzésektől, toxikus anyagoktól - mondta.

Az MTI kérdésére, hogy a brit kormány milyen politikát vár el az Európai Unió új magyar adóügyi biztosától, Kovács Lászlótól, Tony Blair kijelentette: Nagy-Britannia erőteljesen ellenzi az EU-szintű adóharmonizációt. A brit kormányfő szerint az Európai Unió új alkotmánytervezete is egyértelműen rögzíti, hogy az adók megállapítása az EU-t alkotó egyes nemzetállamok feladata.

Gyurcsány Ferenc ehhez hozzátette: a brit és a magyar álláspont az adóverseny kérdésében azonos. A versenyképesség fokozásának sok eszköze van, és csak az adókra külön szabályokat alkotni a magyar kormány szerint "oktalanság lenne" - mondta.

London az uniós alkotmánytervezet kidolgozásának idején ragaszkodott a nemzeti vétó - vagyis az egyhangú döntéshozatal - fenntartásához az uniós szintű adópolitikában; ez egyike volt azoknak a területeknek, amelyek köré a brit kormány a hivatalosan is használt kifejezéssel át nem léphető "vörös vonalat" húzott. Nagy-Britannia annak idején félhivatalosan egyértelművé tette, hogy akár az EU-bővítéshez kidolgozott új uniós alkotmánytervezet vétójára is kész, ha annak végső formája nem veszi figyelembe a "vörös vonalakkal" kijelölt brit alapkövetelményeket, köztük a nemzeti adópolitika fenntartását.