Az ukrán ellenzék megakadályozza a választási csalásokat

Vágólapra másolva!
Az ukrán ellenzék elnökjelöltje szerint a kormánypárt újfajta csalási módszereket alkalmaz majd az elnökválasztás második fordulójára. Juscsenko szerint azonban embereiket felkészítették, így meg tudják őrizni a választások tisztaságát a vasárnapi voksoláson. Juscsenko Richard Lugar amerikai szenátorral tárgyalva fejtette ki, hogy Janukovics, a kormány támogatását élvező jelölt csalásra készül. Az ukrán választások első fordulója az EBESZ megfigyelői szerint nem felelt meg a demokratikus európai választási normáknak.
Vágólapra másolva!
Ön hogyan tájékozódik a nagyvilág eseményeiről?http://www.equest.hu/ValaszFogad.servlet?azonosito=126462241&userid=1234&userparams=007_03_1_12_2_1_05_04

Viktor Juscsenko Richard Lugarral, az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnökével tárgyalva szombaton Kijevben közölte: mindent megtesznek annak érdekében, hogy megakadályozzák a választási csalásokat az ukrajnai elnökválasztás második, vasárnapi fordulójában. Juscsenko elmondta: az első fordulóban újfajta csalási módszereket alkalmaztak, de azóta elemezték a tapasztaltakat és felkészültek a második fordulóra, hogy ezeket kivédjék.

Lugar szenátor, aki a Fehér Ház különmegbízottjaként érkezett Ukrajnába a választások második fordulójára, elmondta: az egész világ demokratikus és szabad választásokat vár el Ukrajnától - közölte az ellenzéki jelölt sajtószolgálata. Az amerikai szenátor azonban ragaszkodott ahhoz, hogy nem egyik vagy másik jelölt "ügyvédjeként" érkezett Ukrajnába, hanem azért, hogy felhívja a figyelmet a demokratikus és szabad választások fontosságára.

A szenátor, aki kedden utazik el Kijevből, találkozik Geert Arens nagykövettel, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai választásokat megfigyelő küldöttségének vezetőjével.

Richard Lugar szenátor előzőleg átadta Leonyid Kucsma távozó elnöknek George Bush levelét, amelyben az amerikai elnök hangsúlyozta: amennyiben a választás második fordulóján csalások és manipulációk történnek, az Egyesült Államok kénytelen lesz felülvizsgálni Ukrajnával és a csalások elkövetőivel való kapcsolatát.

A The Washington Post e heti értesülései szerint Hrihorij Szurkisz befolyásos parlamenti képviselő és üzletember után az elnöki hivatal vezetője, a távozó elnök veje, a főügyész és a belügyminiszter neve is felkerült azon korrupt ukrán politikusok listájára, akik csak a külügyminisztérium külön engedélyével kaphatnak vízumot az Egyesült Államokba.

Az EBESZ szerint az első, október 31-i forduló nem felelt meg egy sor demokratikus európai választási normának. A második fordulóban a két legtöbb szavazatot kapott jelölt, Viktor Juscsenko, az ellenzéki Mi Ukrajnánk ellenzéki tömörülés vezetője és Viktor Janukovics jelenlegi kormányfő, a hatalom jelöltje méri össze erejét.