Kémtoborzó akcióba kezd a CIA

Vágólapra másolva!
Az amerikai elnök utasítást adott arra, hogy a CIA 50 százalékkal növelje titkos ügynökeinek és elemzőinek számát. Busht azt is felvetette, hogy a titkos katonai akciók irányítása a CIA-tól a hadügyminisztériumhoz kerüljön át. A hírszerző szervek reformjának oka: a szeptember 11-ei terrortámadások előzményeit vizsgáló bizottság megállapításai miatt nagy nyomás nehezedik a kormányzatra.
Vágólapra másolva!

George Bush amerikai elnök utasítást adott arra, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) 50 százalékkal növelje titkos ügynökeinek és elemzőinek a számát. A hírszerző ügynökségnek az elkövetkező években újoncok ezreit kell toborozni és kiképezni - adta hírül a The Washington Post.

Az elnöki utasítás értelmében a CIA-nak meg kell kettőznie a kutatási-fejlesztési szakértőinek számát is, akiknek feladata, hogy a tudomány eszközeivel tegyék hatékonyabbá a terrorizmus elleni küzdelmet. Megduplázzák a "küldetés-fontos nyelvekben" járatos, így az arabul beszélő ügynökök számát is.

A BBC pedig arról számolt be, hogy Bush vizsgálatot rendelt el arról, hogy a Pentagon átvegye-e a CIA-tól a titkos katonai akciók irányítását. A CIA ezen feladatot ellátó egységei felelősek az úgynevezett különleges hadműveletekért. Ezen egységek vettek részt elsőként az afganisztáni és iraki háborúban, valamint Oszama bin Laden felkutatásában.

A kormányra ugyanis nagy nyomás nehezedik annak érdekében, hogy orvosolja azokat a hiányosságokat, amiket a 2001. szeptember 11-i terrortámadások előzményeit vizsgáló bizottság által idén nyáron tárt fel. Így a CIA is jelentős reform előtt áll. A kongresszusban azonban a hét végén elakadt a hírszerző szervek átszervezését előirányzó törvény, amivel várhatóan már csak a januárban új kongresszus foglalkozik majd s jogszabálynál szigorúbb közterületi rendeletet fogadott el.

[origo]/MTI