Megkezdheti munkáját a brazíliai Resende urándúsító

Vágólapra másolva!
Még az idén megkezdi tevékenységét a brazíliai Resende urándúsító üzem, miután a Nemzetközi Atomenergia-Ügynökség (NAÜ) engedélyezte az üzembe helyezést - jelentette be szerdán a brazil tudomány- és technológiaügyi miniszter.
Vágólapra másolva!

A Rio de Janeiro államban fekvő urándúsító atomerőművekhez gyárt tüzelőanyagot, a létesítmény az engedély kézhezkapásával még az idén elkezdi a próbaüzemelést.

Eduardo Campos brazil tudomány- és technológiaügyi miniszter a sajtónak beszámolt arról, hogy többhónapos egyeztetés után, november elején a NAÜ szakértői látogatást tettek a resendei üzemben. Az ellenőrök azt vizsgálták, hogy a dúsított uránt valóban csak békés, nem pedig katonai célokra használják fel.