Kormányhivatalokat zárt körbe az ukrán ellenzék

Vágólapra másolva!
Kormányhivatalokat zártak körbe az ellenzéki tiltakozók pénteken reggel Ukrajnában. A vasárnapi elnökválasztás hivatalos eredményét megkérdőjelező Viktor Juscsenko és hívei közben sikerként könyvelhetik el, hogy csütörtökön befagyasztotta a választási eredményt az ukrán legfelsőbb bíróság. A bíróság a jövő héten dönt az elnökválasztással kapcsolatban beérkezett ellenzéki panaszokról.
Vágólapra másolva!

Több kormányhivatalt is körbezártak péntek reggel Ukrajnában Viktor Juscsenko ellenzéki elnökjelölt hívei. A tiltakozók blokádot vontak az elnöki rezidenciának, a kormánynak és a a legfelsőbb tanácsnak (a törvényhozásnak) otthont adó épületek köré, sőt az ukrán nemzeti bankot is körbevették. A kormányzati hivatalnokok munkába állásának megakadályozásával a vitatott választási eredmény megmásítását szeretnék elérni az élő láncot alkotó tüntetők.

Csütörtökön sikerként könyvelhették el Juscsenko és hívei, hogy az ukrán legfelsőbb bíróság befagyasztotta a választások eredményének közzétételét. A testület a jövő héten hoz döntést arról, hogy érvényesnek tekinti-e a vasárnapi elnökválasztás eredményét. Addig egyetlen hivatalos szerv sem közölhet végeredményt a választásról. A központi választási bizottság (CVK) előzőleg péntekre ígérte a választásokat lezáró hivatalos végeredményt.

Viktor Juscsenko, az ellenzéki Mi Ukrajnánk elnökjelöltje csütörtökön arra kérte a testületet, hogy nyilvánítsa semmisnek a választási eredményt. Az ellenzék kezdettől fogva elutasította a választási eredmény elfogadását. Azzal vádolta meg a CVK-t, hogy csaltak a kormánypárti jelölt, Viktor Janukovics javára.

Juscsenko korábban már benyújtott egy beadványt a legfelsőbb bíróságnak. Ebben azt kérte tőlük, hogy számoltassák el a CVK-t a távollétben szavazásra jogosító cédulákkal - Juscsenkóék szerint ezekkel több millió szavazatot vettek el tőlük.

Juscsenko azt közölte híveivel, hogy hajlandó lenne részt venni egy újabb elnökválasztáson, amennyiben az az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szoros felügyelete alatt zajlik, és előtte lecserélik a CVK gárdáját.

Az elnökválasztással kapcsolatos visszaélések elleni tiltakozásul lemondott Oleh Hajduk ukrán gazdasági miniszter. "Ha az Európai Unió nem ismeri el a választások végeredményét, milyen európai integrációról beszélünk egyáltalán?" - nyilatkozta Hajduk a Kanal 5 ellenzéki hírtelevíziónak - "Ez az álláspontom állampolgárként" - mondta Hajduk.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Békések a tüntetések

A hírt felolvasták Juscsenko híveinek, akik a kijevi Függetlenség téren tüntetnek az elnökválasztás eredményének érvénytelenítéséért vasárnap este óta. A belvárosban becslések szerint egymillió ember lehet az utcákon. Boczka Károly, az [origo] kijevi tudósítója elmondta: elsősorban narancssárga színt viselő tüntetőket lehet látni, ők Juscsenko támogatói. Kevesebben, de jelen vannak Janukovics kék-fehér színeket viselő támogatói, a két tábor azonban békésen tüntet egymás mellett.

Janukovics donyecki és luhanszki hívei: munkások, bányászok, akiket buszokkal és vonattal szállítottak Kijevbe, csütörtök estére hazamentek. Pail Miazga, a Kyiv Post szerkesztője az [origo]-nak elmondta, vaklármának bizonyult az a híresztelés, hogy a donyeckiek szét akarják verni Kijevet. A Janukovics-párti kelet-ukrajnaiak ingyenkirándulásnak tekintették a buszutat: a tüntetők békésen, inkább turistaként viselkedtek a fővárosban.

Fotó: EPA
A rendőrök nem avatkoznak be

A város továbbra is tele van rohamrendőrökkel, de nem avatkoznak be az eseményekbe, csak a tömeget tartják távol a kormányzati épületektől. A rohamrendőrök hagyják, hogy Juscsenko tüntetői virágokat és narancssárga szalagokat fűzzenek pajzsaikra. A Mi Ukrajnánk párttömörülés vezetői többször kérték a rendőröket és a katonákat, hogy csatlakozzanak mozgalmukhoz, vagy legalább maradjanak semlegesek. A rendvédelmi szervek és a hadsereg vezetői bejelentették, hogy nem parancsolják az ukránok ellen embereiket.

Útlezárásokkal, sztrájkkal tiltakoznak

Az ellenzékiek csütörtökön elkezdték lezárni a nemzetközi útvonalakat, valamint blokádot igyekeznek vonni a kormányhivatalok és a repülőterek köré is. Olekszandr Zincsenko, Juscsenko kampányfőnöke közölte, az útlezárások Volhínia, Lemberg, Harkov, Kárpátalja, Szumi, Ivano-Frankivszk és Csernyihiv megye nemzetközi főútvonalait érintik. Ugyanakkor általános sztrájkra szólították fel az ukránokat.

Juscsenko hatalma azonban csak a nyugat-ukrajnai tartományokra terjed ki. Keleten mindenki Janukovicsot támogatja, így ezekben a tartományokban nem kezdődött sztrájk, útlezárások sincsenek. Ez Ukrajna nehézipari és energetikai központja. A Donyeck-vidék - amelynek Janukovics a kormányzója volt - hűséget esküdött a hivatalos győztesnek.

"A bányászok dolgozni fognak. Tudják, hogy a munkájuk nélkül az ország nem létezhet. A bányászok Viktor Fedorovicsot (Janukovics) támogatják!" - jelentette ki Igor Sztrelcsenko, Donyeck város bányászszakszervezetének elnöke.

Nemzetközi közvetítők enyhítik a helyzetet

Fotó: EPA
Walesa közvetíteni érkezett Juscsenkóhoz

A feszült helyzet enyhítésére az Európai Unió és Lengyelország is követeket küldött. Lengyelországból a Szolidaritás egykori vezére, volt lengyel elnök, Lech Walesa is Kijevbe utazott. A legendás lengyel politikus beszédet mondott a kijevi Függetlenség téren összegyűlt ellenzékieknek. Walesa indulása előtt úgy fogalmazott: "Felhívott Viktor Juscsenko ukrán elnök... azonnal mondtam neki, hogy együtt érzek vele, és készen vagyok az indulásra." A lengyel politikus az EBESZ küldöttjeként az összes érintett féllel tárgyalni kíván.

Segítséget ajánlott Aleksander Kwasniewski lengyel elnök - aki jó viszonyban van Leonyid Kucsma leköszönő elnökkel. Hasonlóképpen a segítségét ajánlotta föl a litván elnök. Valdas Adamikus közvetítőként próbál enyhíteni az ukrán válságon. Adamikus csütörtökön hívta fel Kucsma elnököt, hogy közvetítene Juscsenko és Janukovics választási vitájában. Kucsma elnök elfogadta az ajánlatot.

Kwasniewski péntek reggel meg is érkezett Kijevbe. A politikus várhatóan egy hárompontos tervvel áll elő, amely az elnökválasztás vitatott eredményének felülvizsgálatát, az erőszakos beavatkozás elutasítását, valamint a hatalom és az ellenzék kerekasztal-tárgyalását irányozza elő.