Hazatért az Észak-Kaukázusban fogva tartott szlovák diáklány

Vágólapra másolva!
Visszatért Pozsonyba pénteken este az 28 éves Prágában tanuló szlovák diáklány, akit ismeretlen emberrablók hat hónapon át tartottak fogva valahol az Észak-Kaukázusban. Szabadulása körülményeiről részleteket nem közöltek és várhatóan nem is fognak.
Vágólapra másolva!

Pontosan nem tudni, hogy kik voltak Miriam Jevíková elrablói, akik hosszú hónapokon át egymillió dollár váltságdíjat követeltek, de ezt nem kapták meg. Feltételezik, hogy csecsen szakadárok rabolták el a lányt, akit a napokban az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) emberei kiszabadítottak. Juraj Tomaga szlovák külügyi szóvivő pénteken este ismét megerősítette, hogy a lányért végül is nem fizették ki a követelt egymillió dollár váltságdíjat.

Jevíkovát a pozsonyi repülőtéren az édesanyja és Eduard Kukan szlovák külügyminiszter, egy pszichológus és számos újságíró várta, de a súlyos drámát túlélő lány nem volt hajlandó nyilatkozni a sajtónak.

A lány eddig ismeretlen okból csak oroszul beszél. Elképzelhető, hogy a súlyos lelki megrázkódtatásokat átélt áldozat a hat keserves hónap során még az anyanyelvét is elfelejtette, legalábbis átmenetileg. A szakorvos szerint van remény arra, hogy egy idő múlva a lány lelki egyensúlya helyreáll.