Orvosok kezelik a csalódott Kerry-híveket

Vágólapra másolva!
John Kerry veresége az elnökválasztáson sokakban olyan mély depressziót okozott az Egyesült Államokban, hogy képtelenek önerejükből kilábalni belőle. A pszichológusok várótermeit megtöltik a csalódott Kerry-pártiak, és betegségükre máris új orvosi fogalom született: a PEST (Postelection Selection Trauma).
Vágólapra másolva!
Fotó: EPA
Sokan nem tudják feldolgozni, hogy nem Kerry lett az elnök

"Kidolgoztunk számukra egy terápia-programot" - nyilatkozta az El País című spanyol lapnak Rob Gordon, a floridai központú amerikai egészségügyi szövetség igazgatója. Ő volt egyébként az első pszichiáter, akit az amerikai Vöröskereszt a 2001. szeptember 11-i merényletek után a New York-i "nulla zónába" küldött. A terápiával olyan öngyilkosságokat is meg szeretnének előzni, mint amit Kerry kampányának egy 25 éves önkéntese követett el - mondta a szakember.

A helyzet különösen súlyos a floridai Palm Beach körzetében, ahol a négy évvel ezelőtti elnökválasztáson több ezren a konzervatív Pat Buchananra adták szavazatukat, abban a hitben, hogy demokrata Al Gore-ra szavaznak. A tévedést egy félreérthető ábra okozta.

A mostani választáson a körzet egy emberként Kerryre szavaztott, és annyira biztosak voltak győzelmében, hogy a vereség hallatán depresszióba estek. A helyi specialista mintegy húsz Kerry-pártit kezelt intenzív hipnoterápiával. A doktor elmondta, hogy a PEST tünetei között megtalálható a "végletes felháborodás, a reménytelenség és az érzelmi bénultság egyaránt".

Egy másik segítő központ, az Anonim Indulatok országos szervezete szintén túlterhelt. Ők egyenesen a Demokrata Párt vezetőségéhez fordultak. "Megteszünk mindent, amit tudunk, javasoljuk számukra a stresszoldó csoportos foglalkozásokat, de nincs különleges terápiánk a Kerry-trauma kezelésére."