Az al-Kaida meg akarja változtatni Amerikát

Vágólapra másolva!
Az al-Kaida addig folytatja harcát az Egyesült Államok ellen, amíg az nem változtat politikáján - fogadkozott Ajman az-Zavahri, a nemzetközi terrorszervezet második embere egy videofelvételen. Zavahiri azt tanácsolta az amerikai népnek, hogy tiszteljék a muzulmánokat.
Vágólapra másolva!

Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió által bemutatott kivonatos képeken Zavahri az amerikai elnökválasztásról beszélt, bár szavaiból nem derült ki, hogy november 2. előtt vagy után nyilatkozott, amikor George Busht újraválasztották demokrata párti ellenfele, John Kerry ellenében.

A szakállas, szemüveges, fehér háttér előtt ülő, félig takaróval fedett Zavahri kijelentette: ez a választás az al-Kaidának semmit sem jelent. Szavazzanak bárkire, Bushra, Kerryre vagy magára az ördögre, ezzel ők nem törődnek. Ami fontos a muzulmánoknak, az az, hogy megtisztítsák földjüket az agresszoroktól. Zavahri szerint az Egyesült Államok erőszakkal akarja rákényszeríteni a muzulmán világot arra, hogy Izrael kedvében járjon, illetve így próbálja érvényre juttatni saját érdekeit.

Az al-Kaida vezére, Oszama bin Laden jobbkezének tekintett vezető figyelmeztetett: Bagdad eleste csupán bevezetője annak, ami a muzulmán világra vár Washington részéről.

Zavahri végezetül azt tanácsolta az amerikai népnek, hogy legyen tisztelettel a muzulmánok iránt, és kapcsolatát vele a kölcsönös érdekek tiszteletben tartására alapozza, máskülönben az al-Kaida addig folytatja harcát ellene, amíg nem változtat jelenlegi politikáján.