Az ukrán parlament meghajolt Kucsma előtt

Vágólapra másolva!
Elfogadta a rada, az ukrán parlament az elnökválasztási válság megoldását célzó intézkedéseket. Az ellenzéki képviselők végül azokat a javaslatokat is megszavazták, amelyek ellen kedden még tiltakoztak. Ennek értelmében módosították az alkotmányt, és leszűkítették a köztársasági elnöki jogkört. A választási törvényt úgy módosították, hogy minimálisra csökkenjen a csalás lehetősége. Eközben a választási csalások miatti támadások miatt lemondott az ukrán legfőbb ügyész.
Vágólapra másolva!

Megszavazta a rada, az ukrán parlament Leonyid Kucsma elnök teljes törvénycsomagját. A törvény és alkotmánymódosításról még a hétfői kerekasztal-tárgyalásokon egyeztek meg az elnökválasztási válság szemben álló felei. A rada ellenzéki képviselői azonban kedden csak egy részét támogatták az eléjük terjesztett módosítási indítványoknak, ezért nem született döntés

A szerdai szavazáson a rada már meggyőző többséggel támogatta Kucsma elnök javaslatait. A 450 képviselő közül 402 szavazott igennel a törvénycsomagra. Amikor Kucsma a szavazás végeztével még a helyszínen aláírta az újonnan hozott, illetve módosított törvényeket, az ukrán képviselők felállva ünnepelték őt. "Az utóbbi száz évben Ukrajna többször szenvedett válságtól. De mindig volt annyi közösségi érzés, hogy kiutat és megoldást találjunk" - mondta Leonyid Kucsma elnök a szavazás után.

Különösen azt fogadta hangos ováció az ellenzéki Mi Ukrajnánk párttömörülés padsoraiból, amikor a rada Szergej Kivalov, a Központi Választási Bizottság (CVK) elnökének menesztéséről döntött. Az ellenzékiek szerint Viktor Janukovics kormánypárti elnökjelölt csak Kivalovék aktív közreműködésével tudott ilyen tömeges csalást végrehajtani a november 21-i választáson. A rendelkezés értelmében a december 26-i ismétlésre teljesen lecserélik a CVK gárdáját.

A képviselők szerdán mind a választás törvényt, mind pedig az alkotmányt módosították, abban a formában, ahogyan azt Kucsma elnök eredetileg szerette volna. A korábbi ellenkezést az váltotta ki, hogy a választási csalások elleni intézkedések mellett Kucsma keresztül akarta erőltetni a köztársasági elnöki hatalmat radikálisan meggyengítő alkotmánymódosítást is.

Az ellenzéki Mi Ukrajnánk párttömörülés - amely korábban számtalanszor hangoztatta a módosítás szükségességét - most nem volt hajlandó megszavazni a módosítást. Attól tartottak, hogy ha Viktor Juscsenko, az ellenzék jelöltje kerül hatalomra, egy meggyengült elnöki tisztet örököl majd, amely nem ad tényleges erőt a kezébe.

Forrás: [origo]
A képviselők felállva ünnepeltek

A képviselők az alkotmánymódosításban az elnöktől elvett hatalom egy részét a helyi kormányzatoknak juttatták. Erre azért volt szükség mert a választási csalások kapcsán kirobbant válság során több, Viktor Janukovivcsot támogató terület azzal fenyegetett, hogy elszakad Ukrajnától. Az alkotmánymódosítás: a gyengített elnöki hatalom és a nagyobb önállóság azonban azon területeknek is elfogadhatóvá teszi győzelme esetén Juscsenko elnökségét, amelyek Janukovics elkötelezett támogatóiként ismertek.

A választási törvény megszigorításával az ellenzékieknek korábban sem volt baja, sőt ők szorgalmazták a módosítást, hogy elkerüljék a november 21-i második fordulóban végrehajtott csalások megismétlését. Akkor Viktor Janukovics kormánypárti jelölt hívei buszokkal járták Kelet-Ukrajnát, és lakóhelyükön kívüli szavazásra jogosító dokumentumaik segítségével több millió hamis szavazatot adtak le Janukovicsra.

A törvénymódosítás a december huszonhatodikai ismétlésen ezért nem teszi lehetővé, hogy az emberek lakóhelyükön kívüli szavazókörökben voksoljanak, sőt, ez alkalommal mozgóurnák sem lesznek, mert november 21-én ezekbe is sok illegális szavazat került.

Eközben Leonyid Kucsma elnök elfogadta Henagyij Vasziliev legfőbb ügyész lemondását. Vaszilievet a vitatott második forduló után sok támadás érte, egyesek szerint ő maga is közreműködött a csalásokban. Juscsenkóék az elnökválasztás után kirobbant csalásbotrány során lemondásra szólították fel, "mert ügyészként nem tudta biztosítani a törvényességet Ukrajnában" - tudósít az Interfax hírügynökség.