2005 februárjában Brüsszelbe látogat George Bush amerikai elnök. A látogatástól sokan azt várják, hogy sikerül javítani az iraki háború miatt megromlott kapcsolatokat az USA és több európai állam között. Bush várhatóan több európai államnál megpróbálja majd elérni, hogy küldjenek katonákat Irakba. Jelenleg Colin Powell távozó külügyminiszter kampányol ezért Brüsszelben.

Az iraki és az afganisztáni katonai szerepvállalás kibővítéséről győzködi amerikai külügyminiszterként feltehetően utolsó útján az Európai Uniót Colin Powell. A távozófélben lévő amerikai külügyminiszter Brüsszelben tanácskozik európai kollégáival.

Powell azt szeretné elérni, hogy az Irakba tervezett NATO kiképzőkontingensben vegyenek részt az eddig vonakodó európai államok is, konkrétan az iraki háborút már kirobbanása előtt is hevesen ellenző Franciaország és Németország. Az Egyesült Államok emellett két, NATO keretein belül működő, helyi újjáépítési csoportot szeretne küldeni Afganisztánba. Egy amerikai illetékes szerint "három, négy, vagy öt országot várnak, hogy ígéretet tegyen" kiképzők és őket támogató katonák Irakba küldésére.

Hiába azonban az erőfeszítések, Joschka Fischer német külügyminiszter csütörtökön bejelentette, hogy országa nem lesz ezek között. Hozzátette ugyanakkor, hogy Irakon kívül eddig is képeztek ki iraki katonákat. Németország mellett Franciaország, Belgium és Spanyolország is jelezte: nem kérnek az iraki küldetésből.

Feltehetően ezeknek az államoknak a meggyőzése, illetve az iraki háború miatt megromlott amerikai-európai kapcsolatok javítása is lesz a célja George Bushnak aki várhatóan február 22-én Európába utazik. Az amerikai elnök Brüsszelben találkozik majd a NATO és az EU vezetőivel. Bushnak ez lesz az első tengerentúli látogatása újjáválasztása óta.

Közben szerdán példa nélküli találkozót bonyolítottak le a NATO és hét közel-keleti és észak-afrikai ország miniszterei Brüsszelben - írja a BBC News. A NATO ugyan már tíz éve elindította a Mediterrán Párbeszéd nevű programját Izraellel, Algériával, Egyiptommal, Jordániával, Tunéziával Marokkóval és Mauritániával, ám csak az utóbbi időben kapott elsőbbséget. A szövetség a terrorizmus-ellenes együttműködés, és a közös katonai hadműveletek terén szeretné kibővíteni az együttműködést az érintett országokkal.