Ötvennégy újságírót öltek meg 2004-ben

2004.12.11. 9:57

Ötvennégy újságírót öltek meg az idén a New York-i székhelyű Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) adatai szerint. Az újságírók számára Irak a legveszélyesebb ország, a tavalyi tizenhárommal szemben idén huszonhárom újságírót öltek meg a közép-keleti országban.

A Bizottság az Újságírók Védelméért közlése szerint az idén eddig ötvennégy újságírót öltek meg. Az áldozatok többsége iraki riporter volt, akik a felkelők támadásai során vesztették életüket. Sokan közülük az amerikai médiának dolgoztak - közölte Ann Cooper, a szervezet igazgatója.

"Idén annak voltunk a tanúi, hogy szándékosan vették célba azokat az irakiakat, akik együttműködtek a nyugatiakkal, s ezek között voltak azok az újságírók is, akik a nyugati médiának dolgoztak" - mondta Ann Cooper. Irak után a legveszélyesebb ország a Fülöp-szigetek, ahol idén nyolc újságírót gyilkoltak meg. A távol-keleti szigetországban a diktatúra bukása, 1986 óta legalább 48 újságírót öltek meg. Cooper szerint ennek az az oka, hogy a tettesek közül eddig senkit nem vontak felelősségre.

A CPJ szerint legalább 22 újságírót raboltak el Irakban. Közülük Enzo Baldoni olasz szabadúszó újságírót megölték. Az iden meggyilkolt egyik amerikai újságíró a negyvenegy éves Paul Klebnikov volt, a Forbes magazin oroszországi kiadásának főszerkesztője, akit egy moszkvai utcán lőttek le júliusban. Klebnikov oknyomozó újságíró volt és több könyvet és cikket írt Oroszország leggazdagabb embereiről

A CPJ listáján csak azok az újságírók szerepelnek, akiknek a halála közvetlenül kapcsolatban volt a munkájukkal. Tizenkét év óta, amikor a Bizottság az Újságírók Védelméért nyilvántartja az újságírók halálát. 1994-ben esett a legtöbb - hatvanhat - újságíró hivatása áldozatául, többségük az algériai, ruandai és boszniai konfliktusokról tudósított.