EU-ellenes tüntetés Isztambulban

Vágólapra másolva!
Több ezer török nacionalista tüntetett vasárnap Isztambulban az ország európai uniós csatlakozási törekvései ellen. A nacionalisták régóta azzal vádolják az uniót, hogy hátrányosan elfogult Törökországgal szemben, és ellenzik az unió által követelt reformokat, egyebek között a halálbüntetés eltörlését, és a kurd kisebbség számára biztosítandó szélesebb körű jogokat.
Vágólapra másolva!

Több ezer török nacionalista tüntetett vasárnap Isztambulban az ország európai uniós csatlakozási törekvései ellen. A török zászlókat lobogtató és EU-ellenes jelszavakat hangoztató tiltakozók alig néhány nappal azelőtt vonultak az utcákra, hogy az unió tagországainak állam- és kormányfői csúcstalálkozón döntenek az Ankarával való csatlakozási tárgyalások várható megkezdéséről.

Az NTV magántelevízió szerint a megmozdulást a parlamenten kívüli, szélsőjobboldali Nemzeti Cselekvés Párt szervezte, és azon több mint hatezer személy vett részt. "Nem akarjuk országunkat megosztani senkivel, törökként akarunk élni"- hangoztatta egy tüntető.

A nacionalisták régóta azzal vádolják az uniót, hogy hátrányosan elfogult Törökországgal szemben, és ellenzik az unió által követelt reformokat, egyebek között a halálbüntetés eltörlését és a kurd kisebbség számára biztosítandó szélesebb körű jogokat. Követeléseik között szerepel az is, hogy hazájuk a jövőben is tanúsítson merev magatartást Ciprus vonatkozásában, kitartva a megosztott szigetország Ankara által mindig is támogatott török kisebbsége mellett.

A legutóbbi közvélemény-kutatások arról tanúskodnak, hogy a török lakosság túlnyomó többsége támogatja az ország európai uniós csatlakozását célzó erőfeszítéseket. Megfigyelők viszont úgy vélekednek: amennyiben Brüsszel akadályt gördít Törökország tervezett csatlakozása elé, jelentős mértékben megnövekedhet a nacionalista erők és a többi EU-ellenes párt támogatottsága Törökországban.