Fegyelmit kaphat az a kecskeméti bírónő, aki részt vett a Fidesz december másodikai kampányrendezvényén. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság elnöke szerint Boda Ilona azzal, hogy több helyi közéleti személyiséggel kiült az emelvényre Orbán Viktor mögé, politikai szerepet vállalt, amely a bíróknak tilos.

A Bács-Kiskun Megyei Bíróság elnöke szerdán meghallgatja azt a bírónőt, aki részt vett a Fidesz elnökének egyik kampánygyűlésén. Erről Bodóczky László kedden este tájékoztatott.

"Szerdán hallgatom meg Boda Ilona bírónőt, és döntök arról, hogy fegyelmi eljárást kezdeményezek-e ellene azért, mert Orbán Viktor december 2-i kecskeméti kampánygyűlésén a szónok mögött, az emelvényen foglalt helyet" - mondta el a Bács-Kiskun Megyei Bíróság elnöke, akit az MTI azért keresett meg, mert a TV2 kereskedelmi televízió kedden beszámolt az ügyről.

Bodóczky László szerint "mérlegelni kell a megyei bíróság bírónőjének a politikai szerepvállalását, mert azzal, hogy kiült tribünre, kimerítette a politikai szerepvállalás tényét, melyet tilt a bírók jogállásáról szóló törvény." A megyei bíróság elnöke hozzátette: azt is mérlegelnie kell, hogy "fegyelmin kívüli figyelmeztetést kaphat-e" a bírónő.

Boda Ilona a Független Kisgazdapárt országos listájáról az előző ciklusban bekerült az Országgyűlésbe; ezt megelőzően a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Bíróság elnöke volt. A bírónő a tribünön ült Orbán Viktor Fidesz-elnök december 2-i, a kecskeméti Árpádvárosi Sportcsarnokban tartott kampánygyűlésén. A népszavazás előtti nagygyűlésen több ezren vettek részt, s az emelvényen 20-30, a helyi közéletben ismert ember foglalt helyet.