A pápánál járt Gyurcsány

Vágólapra másolva!
Húsz perces magánbeszélgetést folytatott II. János Pál pápa és Gyurcsány Ferenc szombat délben. A pápa Budapest uniós csatlakozását és a magyar-vatikáni szerződések jelentőségét méltatta.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Forrás: MTI

II. János Pál szombaton délben közel húsz percen át beszélgetett a magyar kormányfővel magánkönyvtárában, majd a vatikáni protokollszabályok szerint bemutatták a pápának a miniszterelnöki delegációt. A kormányfőt feleségén kívül Somogyi Ferenc külügyminiszter és Hiller István, a nemzeti kulturális örökség minisztere kísérte el Rómába. A pápai audiencia végén az egyházfő egy magyar kódexet kapott ajándékba, míg a kormányfőnek albumot és érmét adott a pápa.

A Gyurcsány Ferenc a pápai magánkihallgatás után Angelo Sodano bíborossal, vatikáni államtitkárral, a római kúria vezetőjével tanácskozott közel háromnegyed órán keresztül.