Fel akarták robbantani a kolumbiai elnök gépét

2004.12.20. 9:38

Gerillák akarták felrobbantani a kolumbiai elnök repülőgépét. A merényletet Cartagena kikötővárosban tervezték végrehajtani, akkor amikor az elnöki gép éppen leszáll. A merénylők rejtekhelyén több mint száz kiló robbanóanyagot találtak a rendőrök, akik két személyt tartóztattak le az akció során. A Az ügyészség kész tényként kezeli, hogy a tervezett akció mögött a FARC nevű szélsőbaloldali gerillahadsereg áll.

Kolumbiai gerillák fel akarták robbantani Alvaro Uribe államfő repülőgépét, de a rendőrség felfedezte az előkészületeket, és két személyt letartóztatott. Bolívar tartomány rendőrfőnöke közölte, hogy a rendőrök vasárnap megtalálták a gerillák rejtekhelyét Cartagena karib-tengeri kikötőváros repülőterének közelében, s a házban több mint száz kilogramm nagy erejű robbanóanyagot és egy kilövőállás elkészítéséhez szükséges alkatrészeket találtak. A ház tulajdonosát és egy másik személyt letartóztattak.

Valószínűleg igazi katasztrófát okozhatott volna egy robbanás az elnöki repülőgép leszállása közben - mondta a rendőrfőnök. Más rendőrségi források szerint az épületben olyan dokumentumok is voltak, amelyek a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) baloldali gerillacsoportra utalnak. A kolumbiai főügyész kész tényként közölte, hogy a merényletet a FARC készítette elő. Uribe elnök gyakran látogat repülőgépen Cartagenába, s már máskor is merénylet célpontja volt.

A kolumbiai védelmi miniszter szerint a FARC vezetése kiadta a parancsait a gerilláknak, hogy öljék meg az elnököt, aki 2002-es hatalomra jutása óta elszántan harcol a különféle fegyveres csoportok ellen.

KAPCSOLÓDÓ CIKK