Hazatérhetnek Fallúdzsa lakói

Vágólapra másolva!
Hazatérhet az ostromlott Fallúdzsa lakossága. A több mint kétszázezer ember novemberben menekült el a harcok elől. A városban egyelőre nincs víz és áramszolgáltatás. Elsőnek a családfők térnek haza, hogy eldöntsék: alkalmas-e a helyzet arra, hogy az egész család visszatérjen. Az iraki kormány kárpótlást ígért azoknak, akiknek otthona az ostrom során megsérült, vagy megsemmisült. A városban néha még hallani szórványos lövöldözést, de ez a hatóságok szerint nem jelenti azt, hogy Fallúdzsában továbbra is számottevő ellenállás lenne.
Vágólapra másolva!

Hazatérhetnek Fallúdzsa lakói. A városból több mint kétszázezren menekültek el, amikor novemberben az amerikaiak ostrom alá vették a szunnita ellenállás bástyájának számító várost. A harcok után az amerikai és iraki erők most engedélyezték, hogy az elmenekült lakosság visszatérjen a városba.

Bár Fallúdzsa körülbelül ötvenezer lakosa az ostrom idejére is a városban maradt, a többség azonban rokonoknál vagy menekülttáborokban húzta meg magát, Az idei tél Irakban szokatlanul hideg, ezért a sivatagban táborozó fallúdzsaiak hetek óta sürgették a hatóságokat, hogy engedélyezzék a hazatérést.

A városban egyelőre nincs áram víz és telefonszolgáltatás, és a házak egy része teljesen megsemmisült. Kaszim Daúd biztonsági miniszter szerint először a családfők térnek haza, hogy eldöntsék: alkalmas-e a helyzet arra, hogy az egész család visszatérjen Fallúdzsába, vagy tavaszig más megoldást kell találniuk.

"Mondtuk nekik, hogy vannak olyan területek, ahonnan még nem takarították el a törmeléket, hogy vannak teljesen megsemmisült otthonok, hogy aknák vannak az utcákon, de az emberek ragaszkodtak ahhoz, hogy visszatérhessenek a városukba." - jelentette ki a miniszter. A kormányzat szerint a város délkeleti negyede, az Andalusz a legalkalmasabb arra, hogy visszatérjen a lakosság - írja a BBC News.

A kormányzat kárpótlást ad azoknak, akik a harcok miatt elmenekültek a városból. Minden háztartás száz dollárt kap, ezen kívül a sérülés mértékétől függően kárpótolják azokat akiknek otthonaiban kárt okozott az ostrom.

A városban olyakor még hallható szórványos lövöldözés. Daúd szerint azonban ez nem jelenti azt, hogy Fallúdzsában számottevő ellenállás maradt volna. "Csak a környező térségekből jönnek be emberek, hogy támadásokat hajtsanak végre." - mondta a biztonsági miniszter.

A Reuters hírügynökség szerint azonban iraki ellenállók a Fallúdzsát körülvevő falvakban olyan szórólapokat osztogattak, amelyek Fallúdzsát továbbra is veszélyes helynek írják le. A szórólapokon felszólították a lakosságot, hogy maradjon távola a várostól, mert újra súlyos harcok robbannak majd ki.