Hét terroristával végeztek szaúdi rendőrök

Vágólapra másolva!
Szaúdi rendőrök lelőttek hét fegyverest, akik feltehetően részt vettek a szerdai rijadi robbantásos merényletekben. Az egyik bomba a szaúdi belügymisztérium, a másik pedig a különleges erők központja közelében robbant fel.
Vágólapra másolva!

Hét fegyverest lőttek le csütörtök hajnalban szaúd-arábiai rendőrök, akik feltehetően részt vettek a rijádban szerdán végrehajtott két robbantásos merényletben. A hét személyt a biztonsági erők két negyeden keresztül üldözték. A feltételezett merénylők végül egy villába vették be magukat, a rendőrök azonban nyomukba eredtek, és végeztek velük.

Az első rijádi robbantást a belügyminisztérium épülete közelében hajtották végre, a második pedig a különleges erők központjánál történt. A detonációk következtében egy ember meghalt, négyen pedig megsebesültek.

Kedden másik három szélsőségessel is végeztek a szaúdi biztonsági erők. A két nap alatt megölt tíz szélsőséges egyike szerepelt a királyság által legkeresettebb terroristák listáján. Ősszel Oszama bin Laden a szaúdi kormány megdöntésére szólította fel híveit.