Távozik posztjáról az ukrán kormányfő

Vágólapra másolva!
Távozik az ukrán kormányfő. Viktor Janukovics vesztett az ukrajnai elnökválasztás megismételt második fordulóján, de eddig nem fogadta ezt el, és több alkalommal is megpróbálta megtámadni az eredményt - sikertlelenül.
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Távozik

Bejelentette lemondási szándékát Viktor Janukovics ukrán miniszterelnök, miután már nem lát reményt az elnökválasztás végeredményének megváltoztatására.

"Már nem igazán reménykedem a központi választási bizottságban vagy a legfelső bíróság döntésében. Úgy határoztam, hogy hivatalosan benyújtom a lemondásomat" - mondta az ukrán televízióban péntek este a kormányfő, és közölte, hogy lehetetlennek tartja bármiféle poszt betöltését "ez alatt a hatalom alatt". Ezzel a választás győztesére, az eddig ellenzéki Viktor Juscsenkóra és a nyugat felé hajló irányzatára utalt. Nem kormányzati tényezőként azonban továbbra is politikus kíván maradni - tette hozzá.

Az eddigi ukrán kormányfő több kísérletet is tett, hogy megtámadja az ukrajnai elnökválasztás december 26-án megismételt második fordulójának eredményét. A 26-i szavazást az ellenzéki Viktor Juscsenko nyerte.