Öt órán keresztül húzódott a túszdráma Kolumbiában, miután két fegyveres hatalmába kerített egy egész utasszállító repülőgépet. A fegyveresek végül elengedták az utasokat és feladták magukat. Helyi rádiójelentések szerint a két férfi, aki kézigránátokkal volt felfegyverkezve, egy tíz évvel korábbi rendőrségi házkutatás okozta károk miatt követelt kártérítést.
Reinaldo Duque, a kolumbiai kongresszus tisztségviselője, aki szintén az utasok között volt, újságíróknak elmondta, hogy a légi kalózok egy lelkész vezetésével folytatott tárgyalás után hozzájárultak, hogy a többi utassal együtt elhagyja a gépet. A túszejtők három közvetítőt - közöttük egy katolikus papot - felengedtek a repülőgép fedélzetére, majd először a gépen utazó nőket és gyermekeket engedték el.
Az utasszállító repülőgép húsz utassal és ötfős személyzettel a fedélzetén az ország déli részén fekvő Florenciából tartott Neivába, de végül a bogotái El Dorado repülőtér katonai leszállópályáján szállt le. Az El Dorado repülőtéren felfüggesztették a járatokat, és készültséget rendeltek el az ország valamennyi repülőterén. Az utasok között volt a kolumbiai kongresszus egy tagja, Antonio Serrano is.
Az RCN televízió előzőleg azt közölte, hogy a két túszejtő a 43 éves Luis Ramirez és a 23 éves fia, Linsen, egy fegyveres csoport egykori harcosai. Az egyik elengedett nő szerint az idősebb férfi tolószékben ült.
2002 februárjában a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) szélsőbaloldali fegyveres szervezet tagjai térítettek el egy utasszállító repülőgépet ugyanezen a járaton. Azon a gépen is utazott a kongresszus egy tagja, Jorge Gechen Turbay szenátor. Az akkor elrabolt szenátor azóta is a FARC túsza.