Rasszizmussal vádolják Olaszországot a jogvédők

Vágólapra másolva!
Kollektív panasszal élt az Emberi Jogok Európai Bizottságánál a budapesti székhelyű Európai Roma Jogok Központja Olaszország ellen. A központ szerint Olaszország faji alapon elkülöníti a romákat a lakhatás területén. Sok olasz roma telepen olyan rosszak a körülmények, hogy az ott élők egészségét és életét fenyegetik. A hatóságok rendszeresen teszik ki a romákat erőszakos kilakoltatási akcióknak, melyek során rongálják a romák tulajdonait és megalázzák őket. 
Vágólapra másolva!

Kollektív panasszal élt az Emberi Jogok Európai Bizottságánál a budapesti székhelyű Európai Roma Jogok Központja (ERRC) Olaszország ellen. A központ munkatársai azt állítják, hogy Olaszország mind elvben, mind gyakorlatban faji alapon elkülöníti a romákat a lakhatás területén.

A bizottság év elején foglal állást abban a kérdésben, hogy az olasz állam romákat érintő lakáspolitikája teljesíti-e az ország által az Európai Szociális Chartában vállaltakat. Az ERRC szerint a romákat érintő lakhatási megállapodások Olaszországban azt a célt szolgálják, hogy minél inkább elkülönítsék a cigányságot. A szervezet arról számolt be, hogy számos olaszországi roma telepen olyan szélsőségesen elégtelen lakhatási körülmények uralkodnak, melyek fenyegetik az ott élők egészségét és életét, ezen kívül az olasz hatóságok rendszeresen teszik ki a romákat erőszakos kilakoltatási akcióknak.

A bizottság munkatársai szerint a kilakoltatások során a hatóságok rongálják a romák tulajdonait, sértő hangnemben beszélnek velük, és más módon is megalázzák őket. Az olasz rendőrség és más hatóságok egyszerűen hajléktalanná teszik a romákat - állítja az ERRC. A bizottság szerint az olasz romák jelentős része a kilakoltatás állandó fenyegetésével kénytelen élni. Néhány esetben pedig a kilakoltatott romákat el is űzték Olaszországból.

Dimitrina Petrova, az ERRC egyik vezetője szerint a kollektív panasz Olaszország ellen azért is indokolt, mert a munkájukat folyamatosan keresztezni próbálták a különböző olasz hatóságok, melyek teljesen érzéketlenek az emberi jogok ügye iránt. "Azért döntöttünk a kollektív panasz mellett, mert annak ellenére szeretnénk megváltoztatni a rasszista lakhatási politikát Olaszországban, hogy a kormány képtelennek bizonyul a változtatásra".

Lorenzo Monasta helyi aktivista szerint, aki részt vett a munkában, az olasz kormánynak a panasz hatására végre észre kell vennie a helyzet súlyosságát, és hatékony lépéseket kell tennie a romák elleni intézkedések felszámolásáért Olaszországban.