Bezárták a szavazóhelyiségek vasárnap este közép-európai idő szerint 20.00 órakor Ciszjordániában, a Gázai övezetben és Kelet-Jeruzsálemben, ahol a szavazók kikérdezésén alapuló felmérés szerint Mahmúd Abbászt, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet elnökét választották a novemberben elhunyt Jasszer Ararat palesztin elnök utódjául.

A Palesztin Politikai is Kutató Központ által elvégezett exit poll eredményei szerint - amelyeket az urnazárás után tettek közzé -, a mérsékeltnek számító 69 éves palesztin politikus, a Fatah jelöltje a szavazatok több mint 66,3 százalékát kapta. A második helyen az 51 éves Musztafa Bargúti független jelölt, emberi jogi aktivista áll a szavazatok mintegy 19,7 százalékával, majd, őket követi messzire lemaradva a többi öt jelölt.

Izrael reményét fejezi ki, hogy Mahmúd Abbásznak a palesztin elnökválasztáson aratott győzelme megnyitja a béke korszakát - jelentette ki egy név nélkül nyilatkozó magas rangú izraeli vezető.  "Reményüket fejezzük ki, hogy Abu Mazen (Mahmúd Abbász mozgalmi neve) megválasztásával a palesztinok megnyitották a béke korszakát és elkötelezik magukat a kompromisszum és a párbeszéd iránt" - jelentette ki az izraeli vezető. Korábban egy magas rangú izraeli vezető azt közölte, hogy Ariel Saron izraeli vezető kész minél előbb találkozni a megválasztott palesztin elnökkel.

A szavazóhelyiségek nyitva tartását a tervezetthez képest két órával meghosszabbították, mivel több szavazónak várakoznia kellett az ellenőrző pontoknál. Független becslések szerint a részvétel mintegy 65 százalékos volt. Nemzetközi megfigyelők csalódottságukat fejezték ki a kelet-jeruzsálemi izraeli korlátozások miatt, ugyanakkor úgy ítélték meg, hogy Izrael nagyban eleget tett annak az ígéretének, hogy megkönnyíti a szavazó palesztinok átjutását az ellenőrző pontokon.

 "Egészében nagyon jó nap volt. A pillanat történelmi" - fogalmazott a választásokat megfigyelve Javier Solana, az Európai Unió külpolitikai főképviselője.

Rámalláh utcáin vasárnap este örömmámorral fogadták a Mahmúd Abbász győzelmét előrejelző exit poll eredmény bejelentését. A Fatah mozgalom gépkocsikon cirkáló fegyveresei a levegőbe leadott géppisztolysorozatokkal és petárdákkal ünnepelték a palesztin vezető győzelmét a városközpontban és a palesztin hatóság kormányzati épületeit magában foglaló Muktada negyed előtt. A város több részében dudakoncert hallatszott, az autósok palesztin zászlókkal és Abbász arcképével ékesítették fel járműveiket.