A pápa miatt csúszhat a lengyel parlamenti voksolás

Vágólapra másolva!
A vezető lengyel kormánypárt lehetséges időpontnak tekinti június 19-ét a parlamenti választások megrendezésére, de az ellenzék arra figyelmeztet, hogy az egybeesne II. János Pál pápa tervezett látogatásával, és ezért aligha tartható meg.
Vágólapra másolva!

Wlodzimierz Cimoszewicz, a szejm múlt héten megválasztott elnöke, volt külügyminiszter kedden úgy nyilatkozott, hogy a fő kormányzó erő, a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) május 5-ét tekinti a parlament feloszlatása legcélszerűbb időpontjának, lehetővé téve ezzel a júniusi előre hozott választások megrendezését.

Marek Dyduch, az SLD főtitkára hétfőn jelentette be hivatalosan, hogy pártja beleegyezik az ősszel esedékes parlamenti választások előrehozatalába. A népszerűségét vesztett párt ezzel - az adott kérdést érintő belső megosztottsága ellenére - engedett az ellenzék és Aleksander Kwasniewski köztársasági elnök nyomásának.

Jan Rokita, a legnagyobb ellenzéki párt, a Polgári Platform vezetője azonban kedden figyelmeztetett arra, hogy június 19-én a választás lebonyolítását megzavarhatja II. János Pál pápa tervezett látogatása. Úgy vélte, hogy az időpont megválasztásával az SLD esetleg sandán meg akarja hosszabbítani kormányzását, tudván, hogy Lengyelországban nem lehet választásokat rendezni a pápa látogatásával azonos időben.

A pápa lengyelországi zarándoklatát június 18-19-re tervezik, a varsói eucharisztikus kongresszus idejére, bár ezt hivatalosan a Vatikán még nem erősítette meg.