Ezrek maradtak áram nélkül a skóciai viharban

Vágólapra másolva!
Hetvenezernél is többen maradtak áram nélkül Skóciában, miután a szélvihar fákat és villanypóznákat döntött ki. A Nagy-Britanniában és Észak-Írországban tomboló viharnak három halálos áldozata is van, mindhárom esetben a szélvihar okozott súlyos autó-, illetve kamionbalesetet.
Vágólapra másolva!

Három halálos áldozata volt szerdáig az utóbbi két évtized legsúlyosabb szélviharának Nagy-Britanniában és Észak-Írországban. Londonderryben egy kamiont sodort le a szél a Foyle folyó 45 méter magas hídjáról, a teherautó a folyópartra zuhant, vezetője meghalt. Skócia keleti partjainál a szélvihar egy kamiont átfújt az A1-es gyorsforgalmi út szemközti sávjába, éppen egy személyautóra, amelynek vezetője életét vesztette, a kamionos megsérült. Szintén Skóciában veszette életét egy harmadik sofőr.

A BBC meteorológiai központjának jelentése szerint a vihar nehezén már túl vannak, de a felduzzadt folyók és a várható hóviharok további károkat okozhatnak. A rendőrség felszólította a vihartól sújtotta térségekben élőket, hogy lehetőleg ne merészkedjenek az utakra, mert a járműveket a vihar elsodorhatja. Ahol pedig a vihar már végigsöpört, a ledöntött fák és kiöntött folyók akadályozzák a közlekedést - írja a BBC.

A pusztító orkán sebessége elérte az óránkénti 170 kilométert is, a tomboló szelet eső, ónos eső, mennydörgés és villámlás kísérte. Skóciában számos utat kellett lezárni, a legtöbb híd sem használható.

Nagy-Britannia északi részén már a múlt héten is végigsöpört egy orkán, amely a jelenleginél kisebb erejű volt, nyomait azonban még most is magán viselik az érintett térségek. Az észak-angliai Carlisle városa, ahol öt ember fulladt a múlt heti özönvízbe, jelentős részben azóta is víz alatt van, és több ezer lakásban nincs áram. A városból ezreket menekítettek ki a hadsereg motoros naszádjaival; a kitelepítettek zöme az újabb vihar miatt továbbra sem tud visszatérni otthonába.