Már nem keresik Irakban a tömegpusztító fegyvereket

Vágólapra másolva!
Befejezték az iraki tömegpusztító fegyverek utáni kutatást a Washington Post értesülése szerint. A fegyverek után kutató csoport ugyanis életveszélyben dolgozott, és újabb bizonyítékokat sem talált. A Charles Duelfer vezette kutatócsoport karácsony előtt már haza is utazott az USA-ba. A lapnak nyilatkozó más forrás szerint ugyanakkor még nem fejezték be teljesen a kutatást.
Vágólapra másolva!

Az amerikai vezetés lemondott arról, hogy megtalálja a megdöntött iraki rendszer tömegpusztító fegyvereit - írja a Washington Post. A lap szerint a kutatást karácsonykor állították le, egyrészt az Irakban egyre terjedő erőszakos cselekmények miatt, másrészt mert nem bukkantak új információkra.

Charles Duelfer, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) megbízottja, aki az akciót irányította, és emberei - az úgynevezett iraki vizsgálócsoport (ISG) - hazautaztak a CIA virginiai központjába. A Duelfer által szeptemberben - akkor még nem végleges jelleggel - a kongresszus elé terjesztett jelentés ezután már zárójelentésnek számít - írj a Washington Post a vizsgálócsoport tagjaival folytatott beszélgetések alapján.

A tömegpusztító fegyverek után két éve kutattak az amerikaiak - eredménytelenül. A szeptemberi Duelfer-jelentésben azt a következtetést vonják le, hogy Iraknak nem voltak biológiai és vegyifegyver-készletei, és atomkutatási programja is elsorvadt még az amerikai invázió előtt, jóllehet a Bush-kormány által indított háború fő okai hivatalosan a fent említettek voltak.

Duelfer még néhány aprósággal kiegészíti szeptemberi jelentését, majd a dokumentumot könyv formájában adja ki a kormányzati nyomda. A CIA nem adott engedélyet egyetlen munkatársának sem, hogy az ügyben hivatalosan nyilatkozzon. A hírszerzőiroda azt sem erősítette meg, hogy Duelfer befejezte munkáját és hogy azt senki sem folytatja Irakban.

A lapnak egy másik hírszerző forrás elismerte, hogy Duelfer hazatért, de azt állította, hogy a kutatás még nem fejeződött be teljesen. "Ez nem olyan dolog, ami egyszerűen leáll. A keresést folytatják. Ha új információ jön be, annak utánanéznek" - mondta. A Washington Post szerint a Fehér Ház azért vonakodik feladni az ügyet, mert szerinte nem kizárt, hogy a fegyvereket még a háború előtt kicsempészték Irakból, vagy nagyon jól elrejtették.

A lap szerint ugyanakkor az ISG folytatja munkáját, igaz, feladata immár nem a tömegpusztító fegyverek utáni kutatás, hanem a lázadókkal kapcsolatos hírszerző tevékenység. A csoport új vezetője Joseph McMenamin tábornok lesz.

A Pentagon több százmillió dollárt költött a tömegpusztító fegyverek utáni kutatásra, de soha nem számolt el a költségekkel a nyilvánosság előtt. A Pentagon illetékes ügynöksége szerint a kutatás teljes költségvetése és kiadásai államtitoknak számítanak - írja a Washington Post.