Meciar saját politikáját folytattatná Dzurindával

Vágólapra másolva!
Vladimír Meciar volt szlovák kormányfő felkérte Mikulás Dzurinda jelenlegi miniszterelnököt, hogy ne bocsátkozzék autonómiatárgyalásokba Magyarországgal.
Vágólapra másolva!

Meciar, az ellenzéki Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (LS-HZDS) elnöke, aki háromszor töltötte be a miniszterelnöki tisztséget, csütörtökön este Pozsonyban mintegy kétszáz főnyi hallgatóság előtt aktuális politikai kérdésekről fejtette ki véleményét. Megemlítette, hogy a nap folyamán találkozója volt Mikulás Dzurinda kormányfővel, akit arra kért, hogy ne vesse magát alá a magyar kormány és a Dzurinda kormányához tartozó Magyar Koalíció Pártja (MKP) akaratának, ha azok a szlovákiai magyarok autonómiatörekvéseinek ügyében próbálnának vele alkudozni.

Meciar azt fejtegette zömmel nyugdíjasokból álló hallgatóságának, hogy az MKP újabban nacionalistább párt lett, mint korábban volt, s ez szerinte azzal magyarázható, hogy a magyar párt így próbál úrrá lenni belső problémáin.

Bugár Béla, az MKP elnöke radikálisabb mint korábban volt, de nem tudni, hogy ez a radikalizmus valóban hiteles-e vagy csupán színjáték - mondta Meciar, aki határozottan elítélte az MKP politikáját. Ez a politika szerinte azzal magyarázható, hogy a Dzurinda és közte fennálló viszony kedvezőbbre fordult. Meciar és híveinek csütörtök esti találkozójáról a SITA hírügynökség számolt be azután, hogy Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök a kora esti órákban Budapesten találkozott Bugár Bélával és Kasza Józseffel, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével. Bugár a budapesti találkozó után úgy nyilatkozott, hogy "a tárgyalások vége pozitív volt, a feszültség oldódni látszik."