Öngyilkos merénylők robbantottak egy gázai átkelőhelyen

Vágólapra másolva!
Izraeli katonai források szerint a három palesztin merénylő egy teherautóba rejtett, több mint 100 kilogrammos robbanószerkezetet hozott működésbe a Karni nevű forgalmas átkelőhelyen a Gázai övezet déli részén, röviddel az átkelő zárása előtt.
Vágólapra másolva!

Ez volt a legsúlyosabb támadás az erőszak megfékezésére törekvő Mahmúd Abbász palesztin elnökké történt vasárnapi megválasztása óta. Az izraeli közszolgálati rádió szerint a merénylet során öt izraeli halt meg, négyen megsebesültek, ketten közülük súlyosan.

Egyes jelentések szerint a palesztinok robbanás során haltak meg, más források szerint a tüzet nyitottak az izraeliek katonákra, akik a tüzet viszonozva végeztek velük.

Az akciót három radikális palesztin szervezet is magára vállalta. Az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai, a Mahmúd Abbász megválasztott palesztin elnök Fatah-szervezetéhez kötődő szélsőséges csoport közleményben tudatta, hogy két harcosa vesztette életét egy "mártírhadműveletben". Az ilyen megfogalmazás rendszerint izraeli célpont elleni támadást jelent.

A Hamász radikális mozgalom katonai szárnya, az Ezzedin al-Kasszám Brigádok és a Népi Ellenállás Bizottságai nevű palesztin szervezet fegyveres csoportja, a Szalaheddin Brigádok ugyanakkor szintén magára vállalata az öngyilkos merénylet elkövetését. A támadást azután követték el, hogy a Hamász egyik ciszjordániai vezetője az Izrael elleni támadások beszüntetésére való készséget jelezte szervezete részéről.

Egy izraeli harci helikopter két rakétát lőtt ki péntekre virradóra egy, az Iszlám Dzsihád tulajdonában lévő épületre a Gázától délre fekvő Deir el-Balah menekülttáborában. A támadás során egy személy könnyebben megsebesült. A radikális iszlám szervezet jótékonysági intézményének otthont adó épület súlyosan megrongálódott.

Az izraeli hadsereg megerősítette a támadás hírét és közölte: az épületben a Dzsihád aktivistái tartottak gyűléseket, ahol Izrael elleni támadásokat terveltek ki. Izraeli harckocsik péntekre virradóra aknákkal támadtak Gáza városától délre, de a támadás során senki sem sebesült meg - közölték szemtanúk. Az aknák feltehetően lakatlan területen csapódtak be.