Repülőjáratok indulnak Kína és Tajvan között

Vágólapra másolva!
Kína és Tajvan megegyezett, hogy a holdújév alkalmából repülőgépjáratokat indítanak a két ország között - írja a BBC News. A repülőforgalom 1949-ben, Tajvan elszakadásakor szűnt meg a két ország között, így a mostani megállapodás különleges jelentőségű. Annak ellenére is, hogy az új járatok csak egy hónapig üzemelnek majd.
Vágólapra másolva!

Ötvenhat év után újra repülőjárat köti majd össze Tajvant és a kínai szárazföldet. Kína és Tajvan pénteken megállapodott, hogy a közelgő holdújév alkalmából ideiglenes jelleggel repülőgépeket indítanak a két ország között - írja a BBC News. Légi összeköttetés utoljára 1949-ben, Tajvan elszakadása idején volt a két ország között, így a mostani megállapodás különleges jelentőségű a két ország történetében.

A mostani megállapodást a kínai vezetők szorgalmazták. A megállapodást a Kínához nemrég visszakerült volt portugál gyarmaton, Makaón írták alá. A chartergépek Pekingből, Sanghajból és Kantonból indulnak Tajvanra. A nemzetközi jog szerint Kínához tartozó, de függetlenül működő szigetről pedig Tajpejből és Kaohsziungból lehet a kínai szárazföldre repülni majd.

A holdújévi ünnepségsorozat a kínai családok legnagyobb ünnepe, amelyen egymástól távol élő hozzátartozók is felkeresik egymást, hatalmas "népvándorlást" idézve elő a világ minden részén, ahol kínaiak élnek.

Peking és Tajpej kölcsönösen nem ismeri el egymást, így hivatalosan nem tart fenn államközi kapcsolatokat sem. A közvetlen légi járatokat Tajpej szüntette be annak idején arra hivatkozva, hogy azok fenntartása biztonsági kockázattal járna számára, hiszen Peking nem mondott le arról, hogy katonai erőt alkalmazzon Tajvan ellen.