Álbajuszban tesz igazságot Prága polgármestere

Vágólapra másolva!
A prágai polgármester olasznak öltözve figyeli, hogy melyik taxis csapja be a külföldi vendégeket. Az álbajusszal, álszakállal, hajzselével és napszemüveggel átalakított politikustól ötszörösét is elkérték a normál tarifának. Pavel Bem megtorlást ígér.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
A kis utcák között drága taxik járnak

Pavel Bem prágai polgármester személyesen ellenőrzi városa taxisait. Az ötlet egy cseh napilapban megjelent cikk hatására született: a Dnes beszámolója szerint hatalmas felárral szállítják külföldi utasaikat a város taxisai.

Pavel Bem olasz turistának öltözött a taxisok leleplezéséhez. Álbajuszt és ragasztható kecskeszakállat vett fel, haját feketére festette és hátranyalta, és felvett egy napszemüveget is a biztonság kedvéért.

Az első taxis 6250 forintnak megfelelő összegről adott számlát 3 kilométer utazás után. A hivatalos tarifa szerint az utazásnak 920 forintba kellett volna kerülnie. Működött a taxióra, csak nyilvánvalóan megbuherálták, vélekedett a polgármester. A következő útján csak 200 százalékot fizetett rá a normális árnak. A polgármester feljelentette a taxisokat, akik ellen súlyos pénzbírságot vethetnek ki, de a túlszámlázás akár taxizási engedélyükbe is kerülhet.

Pavel Bem azt mondta, hogy mostantól városházi kollégái rendszresen tesztelik a taxikat álruhában. A polgármester azt javasolta a városba látogató turistáknak, hogy előre állapodjanak meg az utazás áráról, idézi a politikust a BBC.