Kuba fokozza együttműködését Iránnal

Vágólapra másolva!
Fokozza gazdasági együttműködését Kuba és Irán, két olyan ország, amelyet az Egyesült Államok a "zsarnokság előretolt állásának" tekint.
Vágólapra másolva!

Havannában a két ország képviselői megállapodást írtak alá pénteken a mezőgazdasági, biotechnológiai, élelmiszer- és könnyűipari, valamint pénzügyi együttműködés fokozásáról. A Kubában tartózkodó Mahmud Hodzsati iráni mezőgazdasági miniszter közölte, hogy Irán hajlandó növelni a Kubának nyújtott hitelek összegét, miután 20 millió eurót már kölcsönzött nemrég.

Havannai források szerint Teherán hajlandó segítséget nyújtani a kubai kőolaj kitermelésében is. Iránban cserében kubai oltóanyag előállító laboratóriumot helyeznek üzembe áprilisban, egyebek között a B-típusú hepatitisz elleni küzdelem céljából. A két ország az egészségügyi oktatás területén is együttműködik, professzorok és diákok cseréje révén.

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter Kubát és Iránt a zsarnokság előretolt állásának nevezte Mianmárral (Burmával), Észak-Koreával, Zimbabvéval és Fehéroroszországgal együtt.