Vágólapra másolva!
Felfokozott közfigyelem övezi azt a pert Dél-Afrikában, amelyet egy fehér farmer és két alkalmazottja ellen indítottak emberölés vádjával. A vádlottak állítólag úgy ölték meg a farmer egyik volt alkalmazottját, hogy megverték, majd oroszlánok elé vetették. A farmer és bűntársai ártatlannak vallották magukat.
Vágólapra másolva!
Forrás: sanwild.org
Forrás: sanwild.org

Kegyetlen gyilkossági ügyben kezdődött per hétfőn a dél-afrikai Phalaborwában. A vádlottak - egy fehér farmer és két fekete alkalmazottja - a vád szerint megvert, majd megkötözve oroszlánok elé vetett egy korábban elbocsátott alkalmazottat, egy évvel ezelőtt. A vádlottak ártatlannak vallották magukat - írja a brit Guardian.

Az áldozatot - Nelson Chisale háromgyerekes családapát - kirúgása után két hónappal fogták le a farmon, amikor el akart magával vinni néhány otthagyott edényt. A két fekete alkalmazott egyikének ügyvédje szerint igaz, hogy védence ráütött egy macsetével az áldozatra és hogy kikötötte egy fához, de közölte, mindezt főnöke, Mark Scott-Crossley utasítására tette. A fehér farmer ezt követően többször is megütötte az áldozatot, illetve a fejére lépett, majd puskával kezdte fenyegetni, hogy lelövi. Ettől a szándékától azonban a közelben lévők kérésére elállt.

Aznap éjjel aztán két alkalmazottjával a közeli Kruger nemzeti parknál lévő Mokwalo fehéroroszlán-menhelyhez vitték az áldozatot, majd egy öt oroszlánnal teli ketrecbe dobták. A vadállatok felfalták a férfit. A rendőrök később csak néhány csontot, tépett ruhadarabot és az áldozat egyik ujjának maradványait találták meg a helyszínen.

Az ügy - melyet ezen a héten folyamatosan tárgyal a bíróság - hatalmas felháborodást keltett Dél-Afrika-szerte. A mezőgazdasági munkások szakszervezete és az Afrikai Nemzeti Kongresszus ifjúsági tagozata szerint a bűnügy rávilágít arra, milyen rosszul bánnak a farmerek fekete munkásaikkal. A per alatt is több tucat ember tüntetett a bíróság előtt. A tiltakozók "háromszoros életfogytig, plusz száz évig tartó" börtön kiszabását követelték a vádlottakra.