A Hamász győzött a gázai választásokon

Vágólapra másolva!
A Hamász szélsőséges palesztin mozgalom fölényes győzelmet aratott a Gázai övezetben csütörtökön megtartott helyhatósági választásokon, néhány órával azután, hogy a palesztin kormány bejelentette: megtiltotta a fegyverviselést civilek számára a palesztin ellenőrzésű területeken. Izraeli és amerikai vezetők a nap folyamán elégedetten nyilatkoztak azokról az intézkedésekről, amelyeket Mahmúd Abbász új palesztin elnök hozott az elmúlt napokban az erőszak csökkentése érdekében.
Vágólapra másolva!

"Nagyon elégedett vagyok azzal, ami értesüléseim szerint a palesztin oldalon történik, és erős óhajom, hogy előmozdítsam vele (Abbásszal) a békefolyamatot" - jelentette ki Saron a Jediót Ahronót című izraeli lap csütörtöki számában megjelent interjúban. "Úgy hiszem, létrejöttek azok a feltételek, amelyek birtokában mi és a palesztinok történelmi áttörést érhetünk el, olyan áttörést, amely elvezet bennünket a biztonsághoz és a békéhez" - mondta később, üzletemberek egy csoportja előtt beszélve.

Simon Peresz izraeli miniszterelnök-helyettes a davosi világgazdasági fórumon felszólalva úgy fogalmazott: az izraeli kormány minden várakozását felülmúlják a békefolyamat előmozdítását célzó palesztin erőfeszítések. Peresz annak a várakozásának adott hangot, hogy Ariel Saron kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök találkozójára már napokon belül sor kerülhet.

William Burns, az Egyesült Államok közel-keleti közvetítője is elégedettségét hangoztatta csütörtökön Mahmúd Abbász palesztin elnöknek az izraeli-palesztin erőszak csökkentése érdekében hozott intézkedéseivel. Abbász a ciszjordániai Rámalláhban találkozott Burnsszel. Az elnöknek január 9-i megválasztása óta ez volt az első találkozója amerikai tisztségviselővel. Az amerikai külügyminiszter-helyettes újságíróknak nyilatkozva biztatónak nevezte az Izrael által a palesztin intézkedésekre válaszul tett lépéseket, azonban közölte azt is, hogy az Egyesült Államok további gesztusokat vár Izraeltől.