Az olasz férfiak maradnak az anyjuk szoknyájánál

Vágólapra másolva!
Az olasz férfiak egyre tovább húzzák az elköltözést a szülői házból - derül ki az olasz kormány kutatásából. A fiatal olaszok negyede harminc éves kora után is a szüleivel él. A kutatók a megnövekedett élettartammal, a gazdasági helyzettel, az egyetemi tanulmányok elhúzódásával és a feminizmussal magyarázzák a jelenséget. Ugyanakkor az olasz szülők is nagyon megváltoztak, sokkal több szabadságot adnak otthon élő gyerekeiknek, mint korábban.
Vágólapra másolva!

Szeretnek enni, szeretik az otthonukat és a többségük nagyon szereti az édesanyját. Az olasz férfiak egyre tovább húzzák az elköltözést a szülői házból. Az olasz kormány kutatása szerint a fiatal olaszok negyede, többségükben férfiak, a szüleikkel élnek, még akkor is, ha már elmúltak harminc évesek. Kétszer annyian választják ebben az életkorban az otthon lakást, mint tíz évvel ezelőtt, és a számuk csak növekedni fog a jövőben.

A 30 és 34 év közötti fiatalok huszonhét százaléka lakott otthon 2000-ben, míg 1990-ben még csak tizennégy százalékuk. A 20 és 24 évesek között ez az arány tíz év alatt nyolcvanról kilencven százalékra nőtt. A szülőkkel maradók kétharmada férfi. Adele Menniti, a kutatás vezetője szerint a jelenség részben a megnövekedett élettartammal magyarázható. Olaszország az egyik leginkább elöregedő társadalom Európában, és az olaszok, úgy tűnik, nem sietnek felnőni. Adele Menniti úgy gondolja, hogy az elköltözés halogatásában szerepet játszik még a gazdasági helyzet, az egyetemi tanulmányok elhúzódása és a feminizmus. "Egyre inkább az a gyakorlat, hogy amíg nem házasodik meg valaki, addig nem hagyja el a szülői házat" - mondja.

Csakhogy a fiatal olaszok egyre tovább várnak a házasságkötéssel. Ez - a kutató szerint - nemcsak a férfiak házasságtól való félelmével magyarázható. "A nők egyre inkább a karrierükre koncentrálnak a házasságkötés helyett" - állítja. A kutatásból az is kiderült, hogy az olasz szülők is sokat változtak az elmúlt években. Sokkal több szabadságot adnak ottnon élő gyerekeiknek, akik bármikor felhozhatják a barátaikat, vagy kimaradhatnak egész éjjel.