Tartozásaik miatt irthatták ki a horgosi családot

Vágólapra másolva!
A horgosiak szerint vagy korábbi üzleti ügyeik, vagy a településen egyszerre több helyen megkezdett építkezések miatti adósságok miatt végezhettek az Sz. családdal. Bár a horgosiak közül többen haragudtak a tehetős, almatermesztésből élő családfőre, mindenki biztosra veszi, hogy nem helyiek irtották ki a családot, és nem is azért végeztek velük, mert magyarok. Sz.-ék a gyilkosság után egy hétig feküdtek a házban, mire megtalálták őket.
Vágólapra másolva!

Sz.-ék háza Horgos szélén, az országút mellett található. Bár a rendőrség és a helyiek szerint múlt héten szerdán irthatták ki a hattagú magyar családot, a kedden reggel felfedezett gyilkosság helyszíni vizsgálata még szerda délután is tartott. A vizsgálóbíró és a helyszínelők - a helyi rendőrkapitányság egyik munkatársának elmondása szerint - Belgrádból érkeztek, nem bízták a helyiekre az ügy vizsgálatát.

A helyiek szerint kizárt, hogy azért ölték meg az Sz. családot, mert magyarok. Többen is állították, hogy Horgoson soha sem volt összetűzés szerbek és magyarok között. Arról, hogy mi okozhatta a családi drámát, eltérő magyarázatot adtak a helyiek, de abban megegyeztek a vélekedések, hogy jelentős, elszámolatlan tartozásaik lehettek.

A döbbenetes gyilkosság mindenkit sokkolt az álmos kisvárosban. Bár a horgosiakat foglalkoztatja az Sz. család kiirtása, a legtöbben nem szívesen mondják el, mit gondolnak az ügyről. Az viszont így is hamar kiderült: mindenki ismerte a családot, de aki közvetlen kapcsolatba is került velük, nem volt jó véleménnyel róluk. Talán ez is magyarázat lehet arra, hogy a leszámolás sokáig senkinek sem tűnt fel, így egy hét után találták csak meg a holttesteket.

Néhány nap után ugyanis az iskolában furcsállották, hogy nem mentek be a gyerekek. Emellett a szomszédnak is feltűnt, hogy napok óta milyen nagy a csend. Végül a szomszéd - állítása szerint - kihívta a rendőröket. A kiérkező járőrök a már hét napja halott családra törték rá az ajtót.

Fotó: Fábián Évi
A gyilkosság helyszíne

A kisváros központjában található kávézó pincére szerint Nándinak (a család középkorú tagjának) különféle zűrös üzleti ügyei voltak Magyarországon, és ez okozhatta az egész család vesztét. Bár kiderült, hogy almatermesztésből élt az Sz. család az utóbbi időben, de a pincér szerint nem az alma miatt irtották ki őket, hanem a korábbi üzleteik miatt. Nem lehet annyi almát eladni, hogy lelőjjék az embert - mondta.

Egy idősebb férfi, aki Sz.-éknek dolgozott korábban, azt mondta: gyerekkora óta ismeri az idősebbik Sz.-t, Józsit. Szerinte lehettek haragosai, mert nem fizetett ki mindenkit, aki az almaültetvényén dolgozott. Nekem sem mindig annyi pénzt adott, amennyit a munka előtt megbeszéltünk - panaszkodott, majd rögtön hozzátette: emiatt azonban senki sem lőné le őket. Ezek nem helyiek voltak, közülünk senki sem tenne ilyet - vélekedett a sörözgető napszámos.

A lemészárolt család közelében lakó Makrai József szintén azt mondta, gyerekkora óta ismerte Sz. Józsefet, Kecelt, ahogyan hívták a településen. Makrai szerint nem az okozhatta a család vesztét, hogy Magyarországon is üzleteltek korábban. Az idős férfi szerint mindenfelé építkeztek Horgoson, három házuk is volt, emellett pedig még Magyarországon is volt birtokuk - a férfi tudomása szerint. Makrai azt gyanítja a gyilkossági ügy hátterében, hogy adósságokat halmozhattak fel a sok építkezés és ingatlanvásárlás miatt.

A rendőrségen nem adtak hivatalos tájékoztatás arról, hogy mi lehet a leszámolás indítéka, vagy hogy van-e már gyanúsított. Az ügy vizsgálóbírója is csak annyit közölt: nem etnikai alapú leszámolásról van szó. Részleteket azonban a nyomozás érdekeire tekintettel senki sem közölt. Csütörtökön azonban kiderült az is: mivel a családnak Magyarországon is voltak érdekeltségei, a szerb hatóságok kapcsolatba lépnek a magyar rendőrséggel, a magyar hatóságok is segítenek a tragédia kivizsgálásában.

Fotó: Fábián Évi

Komáromi Gergely, Horgos