Olasz újságírónőt raboltak el Irakban

Vágólapra másolva!
Egy kevéssé ismert iraki fegyveres csoport bejelentette, hogy emberei rabolták el Giuliana Sgrena olasz újságírónőt, s ultimátumban követelte az olasz katonák kivonását Irakból.
Vágólapra másolva!

A magát az Iszlám Szent Háború Szervezetének nevező csoport péntek este kiadott internetes közleményében azt állította, hogy az újságírónő a kezükben van, s azt követelte az olasz kormánytól, hogy 72 órán belül vonja ki csapatait Irakból.

"Mi, itt az iszlám földjén, Irakban 72 órát adunk az olasz kormánynak, hogy távozzék Irakból. Ha nem, osztagaink majd valami mást fognak mondani a következő napokban. Nem ismertek majd biztonságot, amíg egy katonátok is Irakban van" - hangzik a Rómának címzett szöveg, amelynek hitelességét még nem lehetett megállapítani.