Több mint 294 ezer a cunami áldozatok száma

2005.02.06. 19:00

Szökőár-előrejelző rendszer létesítését határozta el Malajzia - közölték a délkelet-ázsiai szigetországban a téves cunami-riadó nyomán. Az ötmillió dolláros költséggel, japán és amerikai szakemberek segítségével felállítandó rendszer az országnak a Maláj-félszigeten fekvő északi részére és a Borneó szigetén fekvő Saravah és Sabah tartományokra, illetve Saravahba beékelődő Brunei szultanátusra terjed majd ki - jelentette be Jamaludin Mohamed Jarjis, tudomány-, technológia- és innovációügyi miniszter.

A múlt év december 26-i dél-ázsiai szökőár helyszínén vizsgálódó nemzetközi kutatócsoport megállapította, hogy a tenger alatti földrengés kiváltotta szökőár vízoszlopa Szumátra szigeténél elérte a 34 méteres magasságot, az ároszlop sebessége másodpercenként 7-8 méter volt, a víz egyes helyeken a parttól 5 kilométerre is benyomult a szárazföldre. Az orosz, amerikai, török és japán kutatókból álló csoport két héten keresztül kutatta a szökőár nyomait Indonéziában.

A tengerfenék feltérképezésébe kezdett a brit haditengerészet egyik hajója a december 26-i földrengés epicentrumának közelében, a kicsiny indonéziai Simeulue szigetnél. A HMS Scott hanglokátoros technológia segítségével vizsgálja meg a tektonikus lemezek stabilitását, illetve azt, hogy milyen változásokat eredményezett a hatalmas, a Richter-skála szerinti 9-es erősségű rengés a tengeralatti domborzatban - mondta el John Turner, az Aceh tartományban delegált brit védelmi konzul.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK