Interneten beszélik le a terroristákat a terrorról

Vágólapra másolva!
Internetes tanácsadó szolgálatot indított a szaúd-arábiai kormányzat a terrorizmus ellen. A honlap segítségével a terrorista csoportokhoz csatlakozni akarókat, sőt magukat a terroristákat igyekeznek eltéríteni szándékaiktól. A szaúdi iszlámügyi miniszter szerint a honlap nagyon sikeres.
Vágólapra másolva!

Ambiciózus tervekkel kezdte működését egy szaúd-arábiai internetes lelki tanácsadó honlap. A szaúdi hatóságok által felállított szolgálat nem kisebb feladatra vállalkozott, mint lebeszélni szándékukról azokat, akik a nemzetközi terrorizmus szolgálatába akarnak állni. A hatóságok szerint a honlap hatalmas siker.

Szaleh Abdul-Aziz as-Sejk iszlámügyi miniszter szerint - aki egy terrorizmusellenes konferencián számolt be a kezdeményezésről - a velük a honlapon keresztül kapcsolatot teremtő 800 ember közül eddig több mint 250-en mondtak le arról, hogy terroristának álljanak. "A többiekkel jelenleg is kapcsolatban állunk" - tette hozzá.

Jóllehet a terrorista csoportok már régóta előszeretettel használják az internetet arra, hogy újabb tagokat verbuváljanak, ez az első kormányzati próbálkozás, amely ugyancsak a világháló segítségével igyekszik lebeszélni esetleges ebbéli szándékukról az embereket - írja a Guardian.

A szaúdi hatóságok a 2003 májusában elkövetett hármas rijádi merénylet óta igyekeznek mindenféle módszerekkel fellépni a terrorizmus ellen. Ezek között vannak direkt támadások az al-Kaidához kapcsolódó csoportok és az őket támogató vallástudósok ellen, ugyanakkor a megelőzésre is igyekeznek minél nagyobb hangsúlyt fektetni. Indítottak már médiakampányt, amelyben az erőszakos cselekmények elutasítását népszerűsítették, vagy a szülők figyelmét hívták fel azokra a jelekre, amelyek arra utalhatnak, hogy gyermekük terroristákkal közösködik.

A miniszter szerint, amióta elindították internetes tanácsadást, az itt dolgozó vallástudósok egyenesen a terroristákat igyekeznek meggyőzni, hogy hibát követnek el az erőszakkal.