Elblicceli a beígért cunami-segélyt sok ország

Vágólapra másolva!
A Délkelet-Ázsiát sújtó szökőár után a világ országai által ígért segélyek közel kétharmadát nem kapta meg eddig az ENSZ. A világszervezet attól tart, hogy sok állam megpróbálja kihúzni magát a felvállalt segítség teljesítése alól.
Vágólapra másolva!

Margareta Wahlstrom, az ENSZ-főtitkár különleges megbízottja szerint a világszervezet által tett felhívásra, hogy sürgősen gyűjtsenek össze 977 millió dollárt a december 26-i szökőár áldozatainak megsegítésére, a nemzetek többsége írásbeli ígérettel válaszolt, a pénzből azonban eddig mindössze 360 millió dollár érkezett meg. A különleges megbízott hétfőn Genfben számolt be erről, egyben felszólította az érintett államokat, hogy fizessék ki a beígért segélyt: "Kérem, váltsák pénzre ígéreteiket a bankban" - mondta.

Wahlstrom ugyanakkor dicsérte is azokat a kormányokat, amelyek bőkezűen adtak pénzt élelemre, egészségügyi cikkekre és a gyerekeknek, de azzal vádolta őket, hogy az ideiglenes szállások kialakításáról és a helyi ipar helyreállításáról már elfeledkeztek. Az ehhez szükséges pénznek csupán 35-50 százaléka áll rendelkezésre - írja a Guardian.

Az ENSZ már a 283 ezer halálos áldozatot követelő katasztrófa első hetében figyelmeztetett, hogy a fejlett országok által ígért pénznek talán nem az egésze érkezik meg. Ez főként annak következménye, hogy egyes államok kétértelműen fogalmazták meg felajánlásaikat, hogy jóval bőkezűbbnek tűnjenek, mint a valóságban, mások pedig egyszerűen nem tartják be ígéretüket.

A különleges megbízott szerint sok országban bürokratikus akadálya is van a beígért támogatások folyósításának. A segélyek koordinációjáért felelős ENSZ-iroda szóvivője, Elisabeth Brys szerint az ígéreteket sokan feltehetően beváltják, csak jóval később.