Timosenko a kucsmai privatizációkat vizsgáltatja

Vágólapra másolva!
Az előző államfő, Leonyid Kucsma idejében végrehajtott privatizációk törvényességének vizsgálatára kérte Julija Timosenko új ukrán kormányfő az igazságszolgáltatást kedden, ami esetleges felülvizsgálatokat is eredményezhet.
Vágólapra másolva!

A főügyészség ellenőrizni fog minden privatizációt, és hétfőig "teljes listát készít törvényességükről" - jelentette be Timosenko a kormány ülésén, ahol azt is közölte, hogy befagyasztotta a 2005-re tervezett privatizációs programot, visszavonva a parlamentben annak Kucsma elnök alatt előkészített tervezetét.

A döntést megelőzően szombaton jelentették be: megkezdődik Ukrajna vezető acélműve, a Krivorisztal privatizációjának semmissé minősítési eljárása. A Krivij Rih-i acélművet júniusban szerezte meg két oligarcha, egyikük Leonyid Kucsma veje, gyanúsnak vélt körülmények között.

Roman Zvarics igazságügyi miniszter egy interjúban azt mondta: újra át kell tekinteni Ukrajnának az Oroszországgal, Fehéroroszországgal és Kazahsztánnal közös gazdasági térségben való részvételét, mivel az jogilag "összeegyeztethetetlen" lenne Ukrajna célul kitűzött európai uniós csatlakozásával.

Viktor Juscsenko ukrán elnök ugyancsak kedden jelentette be, hogy kész amnesztiát adni a fekete- és szürkegazdaságban forgó tőkéknek, ha ezáltal, ily módon sikerül felszámolni az árnyékgazdaságot.