Ördögűző tanfolyamot indít papoknak a Vatikán

Vágólapra másolva!
Ördögűző tanfolyamot indít a sátánista kultuszok terjedése miatt a Vatikán. Milánó hivatalos ördögűzője szerint a szakmát azonban nem elég csak tanulni, ahhoz isteni erőre is szükség is van.
Vágólapra másolva!

A vatikáni egyetem ördögűző kurzusokat indít katolikus papok számára, hogy megszabadíthassák azokat, akiket gonosz szellemek szálltak meg - írja a BBC. Az órákon többek között pszichológiát, jogi ismereteket és a sátánizmus történetét is oktatják.

A Vatikán a kurzus elindítását a sátánista kultuszok olaszországi térnyerésével indokolta. A Vatikán szerint különösen a fiatalok befolyásolhatóak nagyon. A milánói bíróság következő héten tárgyalja például azoknak a fiataloknak az ügyét, akiket azzal vádolnak, hogy egy sátánista rítus részeként meggyilkoltak két tinédzsert.

Milánó hivatalos ördögűzője, Giulio Savoldi atya több mint 20 éve foglakozik ördögűzéssel. Az atya az induló tanfolyammal kapcsolatban a BBC-nek elmondta: az ördögűzést nem lehet egyszerűen megtanulni, ahhoz természetfeletti erőkkel is kell rendelkezni. Az ördögűzőnek ugyanis saját erején kívül, isten erejét is használnia kell - mondta Savoldi atya. A rutinos pap szerint pszichológiát azért kell tanulniuk az ördögűző növendékeknek, hogy tudjanak különbséget tenni a mentális betegek és a megszállt személyek között. Az ördögűzőnek egyben nagyon türelmes is kell lennie - magyarázta Savoldi atya.