Irak után Iránról veszekszik Bush és Schröder

2005.02.23. 14:03

Szerdán Gerhard Schröder német kancellárral találkozott George Bush amerikai elnök, akivel szintén az amerikai-európai ellentétekről tárgyal. Az iraki háború miatti feszültségek ugyan már tűnőben vannak, azért még maradt elég vitás kérdés, amelyről tárgyalhattak. Az iráni atomprogram kérdésében például nem jutottak dűlőre, és maradt a véleménykülönbség a kiotói jegyzőkönyv végrehajtását illetően is.

Szerdán Gerhard Schröder német kancellárral folytatott megbeszéléseket az európai körúton részt vevő George Bush amerikai elnök. A két politikus Mainzban igyekezett meggyőzni a másikat saját igazáról, az iráni atomprogrammal, a kínai fegyverembargó feloldásával, a kiotói jegyzőkönyvvel, illetve a NATO megújításával kapcsolatban.

Bush és Schröder között a kapcsolatok az utóbbi időben ugyan javultak, ám a németek szkeptikusak, egy felmérés szerint például inkább bíznak Vlagyimir Putyin orosz elnökben, mint Bushban - írja a BBC News. Putyin csütörtökön találkozik amerikai kollégájával Pozsonyban.

Schröder és Bush között az iraki háború miatt volt feszült a viszony, akkor egy német miniszter Hitlerhez hasonlította az amerikai elnököt. A kapcsolatok azóta enyhültek, amit Bush mostani látogatása tovább javított.

Vitás kérdések ugyanakkor továbbra is maradtak a két hatalom között. Bush például helyteleníti azt a francia-német tervet, hogy feloldják a Kínára kirótt fegyverembargót, és nem értenek egyet abban sem, hogy mi legyen az atomprogramját folytató Iránnal. A tárgyalásokat követő nyilakozatok szerint utóbbi kérdésben nem jutottak dűlőre: Bush közölte, hogy támogatja az európaiak diplomáciai erőfeszítéseit, de hozzátette, "minden opció az asztalon marad". Ezzel a katonai beavatkozásra utalt. Abban viszont egyetértettek, hogy Iránnak nem szabad atomfegyverre szert tennie.

A németek inkább tárgyalnának Iránnal, míg az USA keményebb lépésekkel, például katonai beavatkozással venné elejét az iráni atomprogram kiteljesedésének.

A német kancellár emellett a NATO megújítását is kezdeményezné, és egyenlőbb szerepet biztosítana a szövetség európai tagjainak az irányításban. Amerikai illetékesek ezt a szándékot korábban "ügyetlennek" nyilvánították. Schröder elképzeléseit Bush szerdán úgy magyarázta: a kancellár azt akarja, hogy "a NATO jelentős tényező maradjon". Ugyanakkor nem ismételte meg édesapjának 15 évvel ezelőtti jelszavát, vagyis, hogy a szövetséges partnerek egyenrangúak legyenek. Ehelyett általánosságban beszélt arról, hogy mennyien fognak össze a világban a különböző kérdések megoldásában.

Schröder viszont azt jelezte, hogy továbbra is véleménykülönbség van a két ország között az éghajlat és a környezet megkárosítása ellenében ható kiotói jegyzőkönyv megvalósítását illetően. Hozzátette azonban: az, hogy ezen a területen is együtt akarnak működni "haladás, amelyet nem szabad lebecsülni".

Schröder és Bush másfél órás megbeszélése alatt tízezer rendőr vigyázott a rendre, miközben több ezer fő készült tüntetni. Az amerikai elnök szerdán Schröder után más német vezetőkkel is találkozik, mielőtt ellátogatna egy wiesbadeni amerikai katonai bázisra.

Bush vasárnap óta tartózkodik Európában. Hétfőn békülékeny hangnemű beszédet mondott Brüsszelben és találkozott Jacques Chirac francia elnökkel, kedden pedig a NATO csúcstalálkozóján vett részt, ahol a szövetség összes tagja beleegyezett, hogy szerepet vállalnak Irakban - segítenek az új iraki hadsereg kiképzésében.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK