Egy érsek osztja a pápa helyett az áldást

Vágólapra másolva!
Mivel a gégemetszésen átesett II. János Pál pápa egyelőre képtelen beszélni, a vasárnapi úrangyala imádságon Leonardo Sandri argentin érsek osztja a pápa nevében az áldást. A pápa a kórházi szobájában csatlakozik az imához, és nem jelenik meg az ablakban sem.
Vágólapra másolva!

II. János Pál pápa a kórházi ágyából követi a vasárnapi imát - tudatta a Vatikán. A bejelentés sokaknak csalódást okozott, mert azt remélték, hogy a katolikus egyházfő legalább megjelenik a kórházi szobája ablakában - írta a BBC. Az úrangyala imádságon Leonardo Sandri argentin érsek osztja a pápa nevében az áldást, és ő olvassa fel a pápa nevében a szentbeszédet is.

A Vatikán közleménye szerint a gégemetszésen átesett pápa önállóan lélegzik, de nem tud beszélni. Az egyházfő csütörtök óta van ismét kórházban, ahová újfent légzési nehézségek miatt szállították be.

A BBC szerint több egyházi személy és orvos is kétségbe vonta, hogy a pápa irányítani tudja-e majd ezután is a római katolikus egyházat, amelynek 26 éve ő a feje.

A vatikáni szóvivő ismét megerősítette, hogy a pápának nincs tüdőgyulladása és a szíve is jó. Egy korábbi közlemény szerint az orvosok azt tanácsolták a pápának, hogy néhány napig ne beszéljen, bár korábban volt olyan találgatás is, miszerint hetekre némaságra kényszerül a katolikus egyházfő. A pápa ágya mellett elhelyeztek egy füzetet és egy tollat, így írásban tud kommunikálni és így irányítja az egyházat is.