Milosevic otthon sem kapott amnesztiát

2005.02.28. 21:14

Kétnapi ádáz vita után megbukott hétfőn a szerb parlamentben a Milosevic-család üldöztetése ellen beterjesztett ellenzéki határozati javaslat. A határozat véget vetett vona a volt elnök és családjának úgymond "politikai üldöztetésének".

A parlamentben 121 képviselő szavazott nemmel, és csupán 99-en - az ellenzéki radikálisok és a szocialisták - támogatták saját javaslatukat. A kormánypártok és az ellenzéki Demokrata Párt (DS) ellenkezése miatt a kezdeményezés eleve kudarcra volt ítélve, de a szerb közvéleményt mégis lekötötte az esemény, a heves parlamenti vita során ugyanis indulatos felszólalások, sokszor nyomdafestéket nem tűrő nyilatkozatok hangzottak el.

A parlamenti párharc jobbára a szerb radikálisok és szocialisták, illetve a másik oldalon az ugyancsak ellenzéki DS képviselői között bontakozott ki. A belgrádi sajtó arról cikkezett, hogy a radikálisokról és a szocialistákról lehullott a lepel, megmutatták valódi énjüket, s kiderült az is, hogy valójában mégiscsak létezik kétféle Szerbia: az egyik a diktatórikus és nacionalista múltat, a másik pedig az európai felzárkózást hirdető.

A határozati javaslat kihirdette volna a Milosevic-család "politikai üldöztetésének" végét, hogy a népirtással és más súlyos háborús bűnökkel vádolt családfő, Slobodan Milosevic volt szerb és jugoszláv elnök nyugodtan tudjon összpontosítani védelmére a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt.

A Milosevic-család valamennyi tagjának meggyűlt a baja a szerbiai igazságszolgáltatással. Slobodan Milosevic feleségét, Mirjanát ingatlan-üzérkedés miatt, Marko fiát pedig kényszervallatás miatt körözi az Interpol. Markót tavaly júliusban fél évi börtönre ítélték, de eljárásbeli szabálytalanságok miatt decemberben perújrafelvételt rendelt el a pozsareváci fellebbviteli bíróság.

Mirjana és Marko állítólag Oroszországban tartózkodik. A Milosevic-családból csak Marko nővére, Marija él Szerbia-Montenegróban: őt tavalyelőtt két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték törvénytelen fegyvertartás és a közbiztonság veszélyeztetése miatt, de a fellebbviteli bíróság az ő esetében is perújrafelvételt rendelt el.

KAPCSOLÓDÓ CIKK