Fiatal neonácikat ítéltek el Potsdamban

Vágólapra másolva!
Tizenegy neonácit ítéltek el hétfőn Potsdamban terrorista egyesülés alapítása és konkrét bűncselekmények miatt.
Vágólapra másolva!

A vádlottak közül egyesek beismerték, hogy Berlin nyugati szomszédságában 2003 augusztusa és 2004 májusa között merényleteket követtek el külföldiek üzletei és falatozói ellen. Emberéletben nem esett kár, az anyagi kárt 800 ezer euróra becsülték. A szövetségi köztársaságban évtizedek óta most fordul elő először, hogy szélsőjobboldaliakat terroristákként ítélnek el.

A csoport vezetőjét négy és fél évi börtönbüntetéssel sújtották, a többiek nyolc hónaptól két évig terjedő szabadságvesztést kaptak, de esetükben próbaidőre felfüggesztették az ítélet végrehajtását.

Gisela Thaeren-Daig elnöklő bíró szerint terrorista cselekedet, ha tizenegy fiatal ember csoportba tömörül, hogy úgymond "megtisztítsák a környéket" a külföldiektől; a tíz merénylettel a félelem légkörét akarták megteremteni. Az, aki ily módon megzavarja az emberek békés együttélését, "fajüldöző bűnözőkkel helyezi magát egy sorba" - mondta a bírónő.

Az elítéltek a tettek elkövetése idején 14-18 évesek voltak. A bíróság az ítéletek meghozatalakor zömmel az ügyészség indítványát vette figyelembe. A védelem szerint nem valósult meg a terrorista szervezkedés alapításának bűncselekménye, a fővádlott ügyvédje fellebbezni akar.