A tárgyalóteremben lőttek le egy bírót Atlantában

Vágólapra másolva!
Három embert lőtt le egy nemi erőszakkal és emberrablással vádolt férfi Atlantában, a bíróság épületében. A 34 éves férfi ügye tárgyalás közben elvette a mellette álló rendőrtiszt pisztolyát és lelőtte a teremben lévőket: a rendőrt, a bírót és az írnokot. Ezután kiszaladt, és elrabolt egy teherautót, amivel sikerült elmenekülnie.
Vágólapra másolva!

Az atlantai bíróság épületében, a nyolcas számú teremben reggel kilenckor kezdődött a nemi erőszakkal és emberrablással vádolt 34 éves Brian Nichols pere. A vádlott azonban nem várta meg az ítéletet, hanem elvette a mellette álló rendőrtiszt pisztolyát, és lelőtte a teremben lévőket: a rendőrt, Rowland W. Barnes bírót és a bírósági írnokot. Mindhárman azonnal meghaltak. Ezután Nichols fegyverrel a kezében kirohant az épületből.

Szemtanúk szeirnt a lövöldözés az utcán is folytatódott, egy rendőrtisztet megsebesített a menekülő férfi. Nicholsnak végül sikerült megszöknie, pisztollyal a kezében arra kényszerített ugyanis egy éppen arra járó sofőrt, hogy szálljon ki járművéből és adja át neki a teherautóját. Később pedig járművet cserélt a férfi:, egy másik tanú is azt állította, hogy a város egy másik részén rá is pisztolyt fogott a szökevény, és elvette tőle autóját, egy Honda Accordot - jelentette a CNN.