Nőnek öltözve vette át halott anyja nyugdíját

Vágólapra másolva!
Egy török férfi nőnek öltözve vette át két éven keresztül halott anyja nyugdíját. Az asszony haláláról senkinek nem szólt, a testet saját pincéjében temette el, majd minden hónapban beöltözött, elment a bankba és átvette a pénzt. Végül túl mély hangján bukott le.
Vágólapra másolva!

Két éven át vette át elhunyt anyja nyugdíját egy 47 éves török férfi, aki az asszony halálát eltitkolva, havonta egyszer öregasszonynak öltözve járt be a bankba a nyugdíjért. Serafettin Gencelt a bank egyik gyanakvó alkalmazottjának bejelentése nyomán fülelte le a rendőrség. A banktisztviselőnek ugyanis egy ideje gyanússá vált a havi járandóságért érkező néni férfiasan mély hangja.

A bank vezetője beosztottjának bejelentése nyomán - apró adminisztratív problémára hivatkozva - arra kérte az idős "hölgyet", hogy jöjjön vissza a pénzéért két nap múlva. A következő látogatás idejére azonban már a hatóságokat is értesítették, akik rejtett berendezésekkel lefényképezték a "néni" minden mozdulatát. A fotókból aztán nyilvánvalóvá vált, hogy Gencel a bankba való elindulás előtt ölti magára a női köpenyt, fejkendőt, harisnyát és lábbelit, majd anyja botját kezébe véve, kissé hajlott háttal elindul a pénzért.

A beismerő vallomást tevő férfi elmondta, hogy 68 éves anyja két évvel ezelőtt természetes halállal halt meg, erről azonban senkinek sem szólt, a testet pedig saját házának pincéjében temette el. A férfi ellen csalás, és a hatóság megtévesztése miatt indítanak eljárást, de vizsgálatot folytatnak az édesanya halálának körülményei ügyében is, mert nem zárják ki, hogy az asszony esetleg nem természetes halállal halt meg.