Iraknak két héten belül új kormánya lesz - jelentette ki szerdán Ibrahím Dzsaafari síita miniszterelnök-jelölt az új iraki parlament alakuló ülését követő sajtóértekezleten.

Dzsaafari, az Iszlám Dava párt vezetője egyúttal cáfolta azokat az értesüléseket, amelyek szerint zsákutcába jutottak a kormányalakítási tárgyalások a kurd képviselőkkel. Ezzel kapcsolatban elmondta: a két kurd párt úgy döntött, hogy az ideiglenes iraki alkotmánynak megfelelően rendezik Kirkuk város helyzetét, valamint a kurd milicisták, a pesmergák státusát.

Az átmeneti alaptörvény értelmében az északi Kirkuk - Szaddám Huszein volt elnök rendszere általi - erőszakos elarabosításának orvoslását a decemberi választások utánra hagyják, és a pesmergákat integrálják majd az új iraki hadseregbe.

A síita Egyesült Iraki Szövetség, amelynek egyik fő pillére az Iszlám Dava, 146 képviselővel rendelkezik a januárban megválasztott, 275 fős iraki parlamentben. A kurdoknak 77 képviselőjük van.