Zsidó szélsőségesek a Templomhegy elfoglalásával fenyegetőznek

Vágólapra másolva!
Izraeli rabbik és szélsőjobboldali aktivisták azzal fenyegetőznek, hogy elfoglalják a jeruzsálemi Templomhegyet (arab nevén a Mecsetek terét), így próbálva megakadályozni a Gázai övezetből tervezett izraeli kivonulást.
Vágólapra másolva!

A bejelentésről készült videofelvételt az izraeli közszolgálati televízió második csatornája mutatta be szerda este. A felvétel a televízió szerint "az elmúlt napokban" készült Jeruzsálem óvárosában rabbik és mintegy harminc különböző szervezethez tartozó szélsőjobboldali aktivisták tanácskozásán, ahol az akció különböző forgatókönyveit vitatták meg.

Az egyik szereplő arról beszélt, hogy "ha 50 ezren kivonulnak a Templomhegyre, Isten az égben látja ezt, és az izraeli intézmények sem maradhatnak közömbösek". A résztvevők arról is vitatkoztak, hogy cselekedetükkel megvárják-e vagy sem a Gázai övezetből való egyoldalú izraeli kivonulás júliusra tervezett kezdetét. A tv-kommentátor szerint e mozgalmak három héten belül "főpróbára" készülnek.

Februárban az izraeli rendőrség már megerősítette a Mecsetek terének védelmét - amely a szaúd-arábiai Mekka és Medina után az iszlám harmadik legszentebb helyének számít -, mert zsidó szélsőségesek merényleteiről tartottak. A hagyomány szerint itt állt az ókori jeruzsálemi zsidó templom, amelyet a rómaiak i.sz. 70-ben leromboltak. Ennek a szentélynek csak a nyugati alsó fala maradt meg, ezt nevezik ma Siratófalnak.

Az izraeli média arra is felhívta a figyelmet, hogy ultranacionalista öngyilkos merénylők robbanóanyaggal teli sportrepülőgépekkel támadnának a térre. A szélsőségesek arra számítanak, hogy egy ilyen merénylet óriási felháborodást és erőszakhullámot váltana ki a palesztinok körében és az egész muzulmán világban, s emiatt nem lehetne végrehajtani a gázai kivonulást és az ott élő mintegy 8000 zsidó telepes evakuálását.

Az izraeli jobboldal kemény magja, a telepesek és az ultranacionalisták elítélik a kivonulást, ennek ellenére az ellenzők nem tudták a tervet megakadályozni sem a parlamentben, sem pedig Ariel Saron kormányán belül.